A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2025. ipari adatokra vonatkozó, augusztusi, első becslése szerint az ipari termelés augusztusban 7,3 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, főként a járműgyártás gyenge teljesítménye miatt.
Erre reagálva közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt írta:
folytatják a küzdelmet a magyarországi ipar fellendítése érdekében, október 6-ától elindult a fix 3 százalékos kkv hitel.
Mint írják meg, a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k támogatása és az ipar fellendítése érdekében:
- a 100 új gyár programot 150-re bővítették, ez így több mint 10 000 milliárd forint értékű beruházást érinthet;
- a Demján Sándor Program révén pedig több mint 1400 milliárd forintnyi forrással támogatják a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését;
- 2025. október 6-ától a Széchenyi Kártya Program keretében hét termék egységesen 3 százalékos fix kamattal érhető el a vállalkozások számára.
Rögzítik azt is, hogy ezzel tovább folytatják a munkát a kkv-k pénzügyi stabilitásának megőrzése, beruházásaik támogatása és versenyképességük növelése érdekében.
A tárca ezt követően azt írta:
a Tisza Párt lebukott, a brutális többkulcsos jövedelemadóemelés mellett - Brüsszel utasítására - a magyar vállalkozások társasági adóját is megemelnék, hogy az így befolyt pénzből Ukrajnát és a multinacionális cégeket támogassák.
Az NGM szerint a Tisza Párt megnövelné a dolgozó emberek adóterheit, és tönkre tenné a hazai vállalkozásokat, ami bércsökkenést, valamint elbocsátásokat eredményezne, ezáltal pedig veszélybe sodorná a magyarországi ipart is. A Tisza kiszivárgott tervével szemben a kormány nem elveszi a családok és a vállalkozások pénzét, hanem elkötelezetten támogatja azokat - olvasható a közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban