A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) közleménye szerint kedden egy 33 és egy 36 éves gyanúsított ellen indult nemzetközi kábítószerkereskedelem miatt bűnvádi eljárás.
A gyanúsítottakat szeptember 18-án egy Ecuadorból importált, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsöt tartalmazó konténert vettek át a konstancai kikötőben, majd Nagyenyedre szállították.
Kapcsolódó
Az ebben található 75, egyenként több mint 200 kilogramm tömegű műanyag hordó nagy részét átrakták egy hűtőkamionba és útnak indították Hollandia felé. Négy hordó, mintegy 880 kilogrammnyi fagyaszott gyümölccsel egy nagyenyedi raktárban maradt.
A gyanúsítottakat már egy hete figyelték a román hatóságok.
Végül a nagylaki határátkelőn állították meg és vizsgálták át a Hollandiába tartó hűtőkocsit, ugyanakkor több nagyenyedi helyszínen is házkutatást tartottak. Megállapították, hogy a fagyasztott gyümölcs kokainnal van átitatva, ezért a szállítmányt lefoglalták és a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezték.
A bukaresti sajtó által rekordméretűnek nevezett kábítószerfogásra a szerdai kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök is kitért.
Megkezdtük a nagy droghálózatok felszámolását, ugyanakkor az iskolákban a kábítószerfogyasztás megelőzésére irányuló programokat indítunk, az egészségügyi minisztérium pedig kiemelten a kábítószerfüggő fiataloknak nyújtandó segítségre összpontosít – összegezte a román kormányfő.
Catalin Predoiu belügyminiszter szerint a keddi műveletet és azokat, amelyek ezután következnek, több hónapos nyomozati munka előzte meg. Hozzátette, a román rendőrség, csendőrség és határrendészet továbbra is keményen fellép a szervezett bűnözés, kábítószer- és emberkereskedelem, valamint az illegális migráció ellen, és tárcavezetőként továbbra is biztosítani fogja a szükséges logisztikai eszközöket és a humán erőforrást a szervezett bűnözés elleni harchoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás