A szolidaritási hozzájárulás vitatott mértéke miatt indított per kapcsán a bíróság által megadott azonnali jogvédelem annyit jelent, hogy a főváros „meccsben" maradt, de további intézkedésekre van szükség – hívta fel a figyelmet a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerdán, budapesti háttérbeszélgetésen.
Kiss Ambrus emlékeztetett: a Fővárosi Törvényszék keddi döntésével a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy
szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel, a fővárosi önkormányzattal szemben május, június, július és augusztus hónapokra beszedési megbízást nyújtson be. A bíróság egyúttal elrendelte, hogy az államkincstár kamatostul fizesse vissza a korábban inkasszált mintegy 10,2 milliárd forintot.
A főigazgató rámutott az azonnali jogvédelem nélkül nem bírná ki a főváros a nyarat sem, és a közszolgáltatások veszélybe kerülnének.
Az azonnali jogvédelem nem jelent se többet, se kevesebbet mint azt, hogy most vagyunk meccsben
– fogalmazott a főigazgató, aki közölte, a visszajáró pénzt még nem kapták meg, de annak napokon belül meg kellene érkeznie.
A bíróság is felhívta arra a figyelmet, hogy
most még csak meccsben maradtunk, de további döntések és intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a nyárra folyamatos likvidást tudjunk biztosítani
– mondta a főigazgató, majd hozzátette: mindezért a közgyűlés elé egy javaslatcsomagot visznek.
Kiss Ambrus felsorolta:
- továbbra is meg kell tartani a feszes likviditási menedzsmentet,
- a költségvetésben szükséges a Kúria döntése szerinti technikai átvezetés,
- a nyárra 60 milliárdról 80 milliárdosra kell emelni a folyószámla-hitelkeretet,
- valamint a BKV és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzleti tervében szereplő követelésértékesítésre vonatkozó szerződést jóvá kell hagyni.
A főigazgatót kérdezték a június 28-ra tervezett Budapesti Büszkeség menetéről is, amelyről elmondta:
ez egy önkormányzati rendezvény, és nem kerül pénzbe a fővárosnak.
Arra a felvetésre, hogy a rendezvény a Budapest Pride „folytatása, átcsomagolása" lesz, úgy reagált:
a főváros „Budapest büszkeség napját fogja megcsinálni".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat

Félelmes pusztítás Debrecenben és Szegeden: videón, ahogy tetőket tépett le a szélvihar

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva
