Kína legfelsőbb vezetői azt tervezik, hogy jövő szerdán zárt ajtók mögött Központi Gazdasági Munka Konferenciát tartanak, hogy meghatározzák az ország 2025-ös gazdasági céljait, figyelemve véve Donald Trump várható vámdöntéseit is – értesült a Bloomberg.
A kétnapos tanácskozáson arról lesz szó, hogy a világ második számú gazdaságát irányító tisztviselők hogyan tervezik a monetáris, fiskális és iparpolitika irányítását.
A konferencián általában az ország legfelsőbb vezetése vesz részt, beleértve Hszi Csin-ping elnököt, valamint a pénzügyi szabályozó hatóságok vezetői.
A kormányzó Kommunista Párt vélhetően nem jelenti be előre, hogy mikor kezdődik a találkozó, a nyilvánosságot csak utólag tájékoztatják a döntésekről, a konkrét számokat pedig csak a parlament éves márciusi ülésén teszik közzé.
Az viszont nem kétséges, hogy a legfelsőbb kínai vezetők elvárásai magasak: jövőre is meg kívánják tartani a 2024-es 5 százalék körüli gazdasági növekedési célt, annak ellenére, hogy Donald Trump visszatér a Fehér Házba, és olyan vámháborút hirdet, amely megtizedelheti a kétoldalú kereskedelmet.
Az UBS Group és a Barclays közgazdászai szerint a politikai döntéshozók valószínűleg a szokásosnál magasabb, a bruttó hazai termék 3,5-4 százalékos hiánycélját tűzik ki. Ez megnyitná az ajtót a központi kormányzat több hitelfelvétele előtt, hogy megerősítse a megingott gazdaságot.
A hatóságok ennek érdekében már számos támogató intézkedést, köztük kamatcsökkentést és 1400 milliárd dolláros programot jelentettek be szeptember vége óta az eladósodott önkormányzatok megmentésére.
Noha ez visszahozta Kínát az idei növekedési cél eléréséhez szükséges pályára, a tisztviselők valószínűleg megpróbálják megőrizni a politikai mozgásteret, hogy reagáljanak a leendő amerikai elnökre, aki csak az elmúlt héten kétszer is újabb vámokkal fenyegette meg Kínát
– hívja fel a figyelmet a portál.
Kína az európai kontinensen is egyre erőteljesebben igyekszik megvetni a lábát, elsősorban az autópiacon és az ezzel összefüggő területeken, például az akkumulátor-gyártásban terjeszkedik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram