Kína határozott akarattal és számos eszközzel rendelkezik, hogy a végsőkig harcoljon az Egyesült Államok gazdasági és kereskedelmi korlátozó intézkedései ellen, de egyúttal kész párbeszédet folytatni az amerikai féllel – közölte a kínai kereskedelemi minisztérium.
Szeretném hangsúlyozni, hogy egy kereskedelmi háborúnak nincs győztese, és Kína nem akar ilyet. De a kínai kormány semmiképp sem fogja tétlenül nézni, hogy megsértik és megfosztják népét törvényes jogaitól és érdekeitől – tette hozzá a minisztérium egyik tisztségviselője.
Kína és az Egyesült Államok sikere inkább lehetőség, mint fenyegetés egymás számára – jelentette ki. Reméli, hogy az amerikai fél azonnal visszavonja a vámjait, és párbeszéd útján rendezi a két ország közötti nézeteltéréseket.
Az egyoldalúság, a protekcionizmus és a gazdasági megfélemlítés tipikus megnyilvánulása az Egyesült Államoknak, a vámokat a maximális nyomásgyakorlás és az önérdek érvényesítésének fegyvereként használja – fogalmazott a minisztérium.
A tráca szerint
az Egyesült Államok szándékosan tönkreteszi a jól kiépített globális ipari és ellátási láncokat, és megszegi a szabadkereskedelmi szabályokat. Ezek a gyakorlatok súlyosan megzavarják a világ országainak gazdasági fejlődését, és befolyásolják a világgazdaság hosszú távú növekedését.
A minisztérium tisztségviselője hozzátette: a történelem és a tények is azt bizonyítják, hogy a vámok emelésével Washington nem fogja megoldani problémáit, viszont előidézi a pénzpiac drasztikus ingadozását, és felerősíti az inflációs nyomást az Egyesült Államokban, gyengíti iparának alapjait, és növeli a gazdasági recesszió kockázatát.
Trump egy fontos állammal már majdnem meg is egyezett
Jónak tűnnek az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti kereskedelmi megállapodások kilátásai. Legalábbis erről számolt be Donald Trump, miután kedden telefonon egyeztetett Han Duck-soo hivatalban lévő dél-koreai elnökkel.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt