Jól járnak azok, akik most döntenek úgy Kínában, hogy lecserélik régi autójukat újra, mivel a duplájára nőtt az új autó vásárlásának állami támogatása az MTI tudósítása szerint. A világ legnagyobb újautó-piacán a new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált,
a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek támogatását 20 ezer jüanra (körülbelül 1 millió forint) emelték az április óta érvényes 10 ezer jüanról.
A kereskedelmi minisztérium és még hat másik minisztérium közös közleménye szerint a belsőégésű új autók esetében a támogatás 7 ezer jüanról 15 ezerre emelkedik.
Az intézkedés január 10-éig lesz érvényben.
Kínában a júliussal záródott idei első hét hónapban 6,57 millió belsőégésű személygépkocsit értékesítettek, ami 15 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Eközben a NEV-autók eladása 33,7 százalékkal, csaknem 5 millióra ugrott.
Keményen odalépett Kína az EU-nak, nem hagyták szó nélkül a vámokat
A kínaiak szerint az Európai Unió elektromos autókra kivetett ideiglenes vámjának sem ténybeli, sem jogi alapja nincs, valamint sérti a WTO szabályait is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot