A brit autóipari ágazat azzal vádolja Westminster-t, hogy tisztességtelenül adóztatja saját munkavállalóit, veszélybe sodorva ezzel a brit gazdaságot – írja a Euronews.

A Motorgyártók és Kereskedők Társaságának (SMMT) új adatai szerint az autógyártás szeptemberben 27,1 százalékkal csökkent, mindössze 51 090 jármű hagyta el a brit gyárak gyártósorát.

A visszaesés még súlyosabb volt, hiszen ha az összes járműtípust, beleértve a kisteherautókat is, figyelembe vesszük a gyártás 35,9 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ennek hátterében az az öt héten át tartó kiberbiztonsági incidens áll, amely leállásra kényszerítette a Jaguar Land Rover vállalatot, és amely következtében az átszervezések tovább csökkentették a haszongépjárművek gyártását. 

A szeptemberi teljesítmény nem meglepő, tekintve, hogy a kiberbiztonsági incidens következtében Nagy-Britannia legnagyobb autóipari munkaadója teljes gyártási kiesést szenvedett el. Bár a helyzet javult, az ágazat továbbra is hatalmas nyomás alatt áll

 – mondta el Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója.

Az adatok az iparági statisztikák és az SMMT hosszú távú archívuma szerint a legalacsonyabb szeptemberi gyártási szintet produkálják 1952 óta. Ez rávilágít a szektor törékenységére, amely még mindig a Covid-19 utáni zavarok és az ellátási lánc hiányosságai után próbál talpra állni.

Az SMMT hozzátette, hogy a belföldi piacra szánt teljes termelés 34,1 százalékkal, az export pedig 24,5 százalékkal csökkent. A szállítások többsége az EU-ba, az Egyesült Államokba, Törökországba, Japánba és Dél-Koreába irányult. Eközben a haszongépjármű-gyártás 77,9 százalékkal zuhant, meghosszabbítva a hat hónapos csökkenést.

A visszaesés alig néhány héttel az őszi költségvetés november 26-i elfogadása előtt történt, amikor is a kormány nagy valószínűséggel véglegesíti azokat a fiskális intézkedéseket, amelyek átalakíthatják az autóipari munkaerőt. Az iparági aggodalmak középpontjában az Alkalmazotti Gépjármű-tulajdonlási Rendszerek (ECOS) tervezett megszüntetése áll. Az adóváltozás az eddigi rendszerek keretében biztosított járműveket céges autókká minősítené át, magasabb adókulcsok alá helyezve azokat.

Az ECOS rendszer jelenleg lehetővé teszi az autógyári dolgozók számára, hogy a teljes céges autóadó megfizetése nélkül vásárolják meg az általuk gyártott autókat, amely egyfajta alkalmazotti kedvezménynek minősül.

Amennyiben a kormány megszünteti ezt a rendszert, a munkavállalóknak saját autóik megvásárlásakor magasabb adókkal kell szembenézniük, amely tovább csökkentheti a járművek iránti keresletet.

Összeomlás előtt: itt a németek akcióterve az autóipar megmentésére

A „gazdasági összeomlás megelőzésére” tíz pontos akciótervet mutatott be Münchenben a bajor miniszterelnök, aki ezzel az EU éles bírálata mellett egy új, világos autóipari stratégia alapjait tette le első számú nyugati partnerünknél.
Bővebben>>>