Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
A közlemény szerint
a túlsúllyal közlekedő furgonban lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER-bejelentést sem tudott felmutatni a sofőr.
Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy
a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.
A pénzügyőrök a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak és 260 ezer forint bírságot szabtak ki, az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben