Világszerte bevált módszer a jégmentesítésre a sózás. A svédek azonban most egy új megoldással kísérleteznek: céklával dúsított keverékkel szórják fel az utakat – számolt be a Meglepetés.
Az új megoldást Svédország egyik legnagyobb útkarbantartó vállalata, a Svevia mérnökök és ökológusok közreműködésével dolgozta ki. Abból indultak ki, hogy a madarak gyakran összetévesztik a sókristályokat a táplálékkal és lenyelik őket, ami súlyos kiszáradáshoz, végül elhulláshoz vezet. Az új keverék pirosas színe azonban elriasztja a szárnyasokat attól, hogy ehető magvaknak nézzék a sószemeket.
Az új „madárbarát sónak"
-
csökkentették a nátriumtartalmát, hogy minimalizálják a mérgező hatást,
-
céklakivonatot tettek bele, amely nemcsak színt ad a keveréknek, hanem segít megőrizni a keverék nedvességtartalmát,
-
kukoricakeményítőt is tettek az új útszóró keverékbe, ami lassítja az oldódást, így a „só” hosszabb ideig hatékony marad.
A madárbarát sókeverékkel történő jégmentesítési programot kísérletként már 2024-ben elindították Örnsköldsvik térségében. Az új módszer bevezetése óta becslések szerint több ezer madár életét sikerült megmenteni Svédországban. Emellett csökkent a talaj és a víz sóterhelése, ami hosszú távon kedvez a növényzetnek és az élővilágnak. A megoldás annyira sikeres, hogy más európai országok is érdeklődnek a technológia iránt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító