Hétfőn megkezdődik a 2025/26-os tanév, idén több mint 90 ezer gyermek kezdi el az első osztályt. Egyelőre nincsenek pontos adatok arról, hogy ebben a tanévben hány gyermek kezdi el általános iskolás éveit, de azt tudjuk, hogy tavaly 96 169 gyermeket regisztráltak.
Sztrájk akadályozhatja az első heteket, ha nincs megegyezés
Miközben már térdelőrajtban várja az iskolakezdést az összes szülő és gyermek, a színfalak mögött óriási csata zajlik az Oktatási Hivatal (OH) és a Belügyminisztérium között. A hírek szerint
az elmúlt fél évben több mint száz ember hagyta ott az OH-t a megalázóan alacsony bérek, valamint a politikai nyomás és a túlterheltség miatt.
Az állomány jelentős megcsappanása miatt a szakszervezetek szerint fenntarthatatlan a hivatal munkavégzésének eddigi színvonala, ami ahhoz szükséges, hogy a következő tanév zökkenőmentesen elkezdődhessen.
Emiatt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) nyílt levelet küldött Orbán Viktornak és Pintér Sándornak, amelyben azt írják „a helyzet tragikus, ugyanis nincs már meg a szükséges szakértelem, és nincs is igény a valódi, minőségi munkára”.
A szakszervezet elnöke, Boros Péterné levelében úgy fogalmazott,
a jelenlegi helyzet tarthatatlan, az alacsony bérek miatti felmondások és feszültség veszélybe sodorhatja a tanévkezdést. Amennyiben a megadott időpontig nem sikerül egészségre jutnia, akkor megkezdik a törvényes munkabeszüntetéshez szükséges feltételek teljesítését.
A levél megjelenése után az MKKSZ azt a tájékoztatást adta az OH munkatársainak kedden, hogy visszajelzést kaptak a bérköveteléseikkel kapcsolatosan, aminek eredményeképp jövő csütörtökön, azaz szeptember 4-én bértárgyalások kezdődnek a Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal vezetése, illetve a szakszervezet között.
A legfontosabb dátumok
Ha a felek megegyeznek és minden a tervek szerint alakult, akkor az Eduline tájékoztatása szerint a 2026/26-os tanév első tanítási napja 2025. szeptember 1. (hétfő), az utolsó pedig 2026. június 19. (péntek). A középiskolás végzősök számára a 2025/26-os tanév korábban véget ér 2026. április 30-án (csütörtökön).
Az első félév 2026. január 16-ig (péntek) tart. Az iskolák legkésőbb 2026. január 23-ig kötelesek értesíteni a tanulókat (és a szülőket) az első félévben elért eredményekről.
Tanítási szünetek
- Őszi szünet: 2025. október 23-tól november 2-ig. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap: október 22.(szerda), a szünet utáni első tanítási nap pedig november 3. (hétfő)
- Téli szünet: 2025. december 20 -től 2026. január 4-ig. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. december 19. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2026. január 5. (hétfő)
- Tavaszi szünet: 2026. április 2-től 12-ig. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2026. április 1. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 13. (hétfő)
Nem árt figyelni az egészségpénztári lehetőségre
Az egészség- és önsegélyező pénztárak is mérsékelhetik idén a családok iskolakezdési kiadásait a rajtuk keresztül megvásárolható digitális taneszközök révén.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékeztetett rá, hogy egy nyár eleji törvénymódosításnak köszönhetően a több mint 1,2 millió hazai egészség- és önsegélyező pénztári tag gyermekeinek digitális taneszközökre is fordítható a pénztári megtakarítás. Ez azt jelenti, hogy az őszi iskolakezdéskor például számítógép, monitor, nyomtató, másoló vagy szkenner vásárlására is felhasználható az összeg – mobiltelefonra azonban nem. Egy gyermek után legfeljebb 290 800 forintot lehet így elkölteni idén.
Már kisebb, de rendszeres befizetésekkel is lehet olyan megtakarítást gyűjteni, amelyet a pénztártagok beiskolázási támogatásra használhatnak fel. Ez a lehetőség az óvodásoktól egészen a 25 év alatti egyetemistákig elérhető: a pénzből ruházat, taneszköz, tankönyv vásárlása mellett akár a tandíj, a kollégiumi díj vagy az albérlet költsége is fizethető.
Újdonság, hogy a szolgáltatás mostantól az év bármely szakában igénybe vehető, vagyis már nem csak a tanév kezdete előtt, illetve után 15 nappal lehetett számlát benyújtani.
További könnyítés, hogy a befizetéseket – legyen szó egyéni vagy munkáltatói hozzájárulásról – már nem kell 180 napig várakoztatni, azok azonnal felhasználhatók. A pénztári kifizetéshez azonban szükség van igazolásra: igazolni kell a családi pótlékra való jogosultságot, valamint azt, hogy a gyermek ténylegesen jár óvodába, iskolába vagy más tanintézménybe.
Fontos tudni továbbá, hogy az egészség- és önsegélyező pénztárak tagjai befizetéseik, munkáltatói hozzájárulásaik után emellett 20 százalékos, maximum évi 150 ezer forintnyi adó-visszatérítést is kaphatnak, amit pénztári számlájukra küldenek.
Óriási régiós különbségek
Idei adataink még ebből sincsenek, de azt tudjuk, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2024/2025-ös tanévben az általános iskolások 5,7 százaléka számított hátrányos helyzetűnek. Ez 1,3 százalékponttal alacsonyabb arány, mint a 2015/2016-os tanévben. A halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya még nagyobb mértékben csökkent: tíz év alatt 9,6 százalékról 6,2 százalékra.
A hátrányos helyzetű tanulók aránya erősen eltér az egyes térségekben.
Győr-Moson-Sopron vármegyében és Budapesten az általános iskolások kevesebb mint 1 százaléka tartozik ebbe a körbe, míg Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsod-Abaúj-Zemplénben a mutató értéke 13 százalék – vagyis több mint kétszerese az országos átlagnak.
A halmozottan hátrányos helyzetű diákoknál a különbségek még nagyobbak: Budapesten mindössze 0,5, Győr-Moson-Sopronban 0,6 százalék az arány, ezzel szemben Borsodban meghaladja a 22, Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig a 19 százalékot.
Nyolcvanezren kapnak ingyenes csomagot
A fentiek kapcsán fontos tudni, hogy a Klebelsberg Központ idén is segíti a rászoruló családokat az iskolakezdésben: több tízezer gyermek jut ingyenes tanszercsomaghoz. A támogatást részben uniós projektből, részben a hazai költségvetésből fedezik.
A 2025/2026-os tanév elején közel 81 ezer diák kapja meg azokat az alapvető eszközöket, amelyek nélkülözhetetlenek az iskolához.
Az ingyenes tanszercsomagokon túl a diákok térítésmentesen kapják a tankönyveket is, és egy másik programnak köszönhetően notebookokkal is támogatják a tanulást. A kezdeményezésben több mint 504 tankerület 3012 iskolája vesz részt – köztük állami, egyházi, nemzetiségi, önkormányzati és magánfenntartású intézmények.