Izrael szándékosan gázai túsztárgyalásokról szóló megbeszélésnek minősítette a csütörtök esti biztonsági kabinetülést, hogy megvezesse Teheránt és zöld utat adjon az Iránon belüli péntek hajnali csapásnak – mondta egy magas rangú izraeli forrás pénteken a The Jerusalem Postnak.

A cél az volt, hogy Iránt elaltassák

– mondta a forrás.

A csapás-sorozatot megelőző napokban az izraeli Miniszterelnöki Hivatal a lap szerint egy sor hamis jelzést adott le. Például:

  • Netanjahu segítői arról tájékoztatták az újságírókat, hogy az izraeli miniszterelnök családi nyaralást tervez Galileában, és jövő kedden részt vesz fia, Avner esküvőjén.
  • Az izraeli Miniszterelnöki Hivatal közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy Ron Dermer stratégiai miniszter és David Barnea Moszad-főnök pénteken Washingtonba repülnek, hogy találkozzanak Steve Witkoff közel-keleti különmegbízottal. Persze mindketten Izraelben maradtak. 
Hossein Salami, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) péntek hajnalban, izraeli légicsapásban megölt főparancsnoka (képen balról a harmadik) részt vesz a helikopter balesetben életét vesztett iráni elnök, Ebrahim Raisi halálának első évfordulóját megünneplő ceremónián, Teheránban, Iránban, 2025. május 15-én.
Kép: Reuters, Majid Asgaripour

Első jelentések szerint 200 izraeli repülőgép mért légicsapást a péntek hajnali első hullámokban.

A támadás eredményeként többek között számos az atomprogramhoz kapcsolódó magas beosztású személy, a hadsereg vezérkari főnöke, a Forradalmi Gárda parancsnoka, illetve Hámenei ajatollah legalább egy tanácsadója is életét vesztette.

A támadások során az iráni katonai-biztonsági vezetés legfontosabb vezetőinek likvidálására került sor, a fő vallási vezető, Ali Hámenei, illetve a kormány tagjai ellen azonban nem hajtottak végre támadást az elérhető információk szerint.

Legalább 20 magas rangú iráni parancsnok halt meg

Legalább 20 magas rangú iráni parancsnok, köztük a forradalmi gárda vezetője, Amir Ali Hajizadeh légierő-parancsnok, meghalt Izrael Irán elleni támadásában – közölték két regionális forrás a Reuters hírügynökséggel.

Emellett több létesítményt is támadtak, ennek a jelentőségéről azonban még nem állnak rendelkezésre megbízható információk. Például a natanzi nukleáris létesítményben első híradások szerint keletkeztek károk.

Mindez az iráni biztonsági és védelmi szervek nagyon komoly kudarcát mutatja, amit a jelenlegi iráni vezetés minden bizonnyal nem hagyhat válasz nélkül. Ugyanakkor az izraeli törekvés nem a rezsim teljes lefejezésére irányult, ami talán azt mutatja, hogy Izrael nem kívánja teljesen sarokba szorítani az iráni vezetést.

– értékelte a válságos helyzetet az Economx érdeklődésére Kemény János, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. 

Egy műholdas felvétel az iráni Natanz nukleáris létesítményt mutatja ezen a 2025. január 24-én készült képen.
Kép: Maxar Technologies/Reuters

Izraeli nyilatkozatok szerint – az iráni választól függően – ez még csak az első része volt a csapássorozatnak, így még korántsem látjuk a teljes mélységét a kibontakozó háborúnak.

Már korrigál a forint és az olaj, de nagy volt az ijedtség az Iránban történtek miatt

Jelentős gyengüléssel indult a kereskedés a forint piacán pénteken, majd gyors korrekció következett. A piacok feszülten figyelik az izraeli-iráni konfliktus fejleményeit.

Az iráni média tudósítása szerint a következő támadási hullámban izraeli csapás érte az északnyugat-iráni Tebriz városát, melynek légibázisán, a CNN tudósítása alapján iráni MiG-29-esek és F-5-ösök állomásoznak a 21., 22. és 23. taktikai vadászrepülő-századokból.

Előjelek az amerikai sajtóban

Az elmúlt hetekben az amerikai sajtóban több alkalommal is felmerült egy izraeli megelőzőcsapás lehetősége.

  1. Az amerikaiak pedig a hétvégén a közel-keleti régióban tartózkodó hivatalos szolgálatot ellátó állomány hozzátartozóinak az önkéntes hazatérését jelentették be, amelyről az NBC News is beszámolt.
  2. Napvilágot láttak olyan hírek, például az ABC News-on keresztül, hogy az Egyesült Államok 20 ezer, Ukrajnának szánt drónelhárító rakétát irányított át a Közel-Keletre.
  3. A BBC közlése alapján, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség pedig a napokban elmarasztalta Iránt a nukleáris tevékenysége miatt, ami mutatta a nemzetközi közösség aggodalmait is az iráni nukleáris program kapcsán.

Mindezek a szakértő szerint nem jelenti azt, hogy az amerikai vezetést az izraeliek bevonták volna a döntésbe, de érzékelteti, hogy az amerikai fél számolt azzal, hogy egy izraeli lépés készülőben van. 

Várható következmények 

Jelenleg lehetetlen megjósolni az események irányát. Kemény János úgy látja: sok függ attól, hogy az irániak milyen ellenlépéseket fognak tenni. Néhány korai megállapítást azonban meg lehet kockáztatni. 

  • Az iráni rezsim átmeneti megerősödésére lehet számítani. Mint a megtámadott fél, az iráni társadalom minden bizonnyal az ország védelme nevében összébb fog zárni. 
  • Az amerikai-iráni nukleáris tárgyalások potenciális vége. Bár az Egyesült Államok jelezte, hogy nem vett részt a csapásban, de a bizalom minden bizonnyal megrendült. Fontos kérdés lesz, hogy az iráni válaszban az amerikai érdekeltségek mennyire lesznek érintettek.
  • Gazdasági következmények. Attól függően, hogy az iráni vezetés milyen választ fog adni, az olajár tartósabb emelkedése várható. 

Lehetséges iráni válaszok 

Irán első reakcióként dróntámadást indított Izrael ellen, amit az elérhető információk szerint az izraeli és más regionális erők nagyrészt megsemmisítettek.

Mentők dolgoznak egy izraeli támadás után megrongálódott épület helyszínén, Teheránban, Iránban, 2025. június 13-án. Kép: Reuters, Majid Asgaripour

Ez minden bizonnyal az első lépés volt egy hosszabb válaszadási lehetőséget illetően. Azt, hogy az iráni vezetés milyen időkeretben gondolkodik, jelenleg nehéz megmondani.

A nyílt támadás mindenképpen igényel látványos választ, azonban az iráni vezetés az elmúlt időszakban több alkalommal is igyekezett meglepetést okozni a válaszadás elhúzásával.

– közölte a szakértő, aki szerint így nem kizárható egy több lépcsős, elhúzódó válaszadás.

Teherán az elmúlt évtizedekben ilyen válaszadási lehetőségekre építette ki a térségben a proxy csoportjait, mint amilyen a Hezbollah, de a tavalyi Izrael-Hezbollah háború eredményeként a Hezbollah katonailag megroppant, az Asszad-rezsim bukásával pedig az iráni lehetőségek a Hezbollah és más regionális proxyk támogatására korlátozottabb lett.

Ez nem jelenti, hogy a Hezbollah nem fog próbálkozni valamilyen válaszadással. Az iráni proxy rendszer másik fontos eleme, a jemeni húszi mozgalom reakcióit is érdemes lesz figyelni.

„A húszi mozgalom tűzszünetet kötött az amerikaiakkal, de Izrael elleni akcióit nem függesztette fel. Elképzelhető, hogy a húszi mozgalom ismételten a nemzetközi hajózás ellen igyekszik majd fellépni, illetve egyéb módon próbál majd amerikai és izraeli érdekeltségeket támadni. Ezzel együtt a különböző merényletek a térségben és annak határain kívül egy reális fenyegetést jelentenek”

– mondta Kemény János, egyben hangsúlyozta, hogy a közvetlen válaszadást illetően a tavalyi izraeli-iráni csapás-ellencsapás sorozat ad némi támpontot.

Felelevenítette, hogy ekkor Irán ballisztikus rakétákat vetett be nagy számban Izrael területe ellen. Az izraeli rakétavédelmi rendszer pedig a csapást képes volt nagymértékben elhárítani.

Férfiak nézik a városi tájat az izraeli támadások után, Teheránban, Iránban, 2025. június 13-án.
Kép: Reuters, Majid Asgaripour

Azt, hogy az irániak milyen tanulságokat vontak le ebből, nem tudjuk, de elképzelhető, hogy módosított alkalmazással újra hasonló lépésnek lehetünk a tanúi.

Bár a regionális országok önmérsékletre szólítottak fel, Iránnak elméletben lehetősége van a regionális kereskedelem nagymértékű akadályozására a Hormuzi-szoros elaknásításával, de ez egyelőre egy valószínűtlen opciónak tűnik a szakértő szerint. 

Kemény János úgy látja, hogy a támadás eredményezheti az iráni vezetés részéről a nukleáris fegyverek fejlesztése melletti nyílt elköteleződést, mivel Izraellel szemben ebben láthatják a kölcsönös elrettentés eszközét.

„Ennek regionálisan beláthatatlan következményei lehetnek, mivel a régióban ez hosszabb távon egy fegyverkezési versenyt is kiválthat, vagy az amerikai atomernyő kiterjesztését teszik szükségessé”.

Egyelőre az irániak annyit közöltek a nemzetközi sajtónak, hogy a csapás az urándúsítás és rakétaprogramjaik melletti elkötelezettségüket csak erősíteni fogja.

Az Egyesült Államok szerepe 

Az amerikai vezetés jelezte, hogy nem volt része a támadásban, de az amerikai vezetés azt is jelezte, hogy Izrael védelmében részt kíván venni.

A szakértő úgy látja, hogy a Trump-adminisztráció korábbi szándékai, miszerint el fogja kerülni a végtelen és értelmetlen háborúkat, komoly nehézségekbe fog ütközni,

amennyiben az iráni fél nyíltan vagy burkoltan felelőssé teszi az amerikaiakat. Ebben az esetben, az iráni fél merényletekkel vagy katonai akciókkal válaszolhat,

ami az Egyesült Államok számára valamilyen válaszadást tesz majd szükségessé, nehézzé téve a kimaradást a kibontakozó konfliktusból. 

Deeszkaláció lehetőségei


Kemény János szerint az iráni biztonsági apparátus lefejezésével egyelőre nehéz megítélni, hogy a kényszerből felemelkedő új vezetésnek milyen válaszai vannak a kibontakozó támadásra. Amennyiben újabb hullámokra kerül majd sor, ahogyan ezt az izraeli vezetés kilátásba helyezte, a deeszkalációnak kevés lehetősége látszik.

Ugyanakkor az Öböl-menti államok és a szaúdiak első körben önmérsékletre szólítottak fel, és elképzelhető, hogy ezek az államok megpróbálnak majd közvetíteni a felek között. Például Omán volt a közvetítő fél az atomtárgyalásoknál, elképzelhető, hogy ebben a kérdésben is megpróbálnak majd közvetíteni. 

„A jelen helyzetben azonban a régió egy felettébb bizonytalan és veszélyes periódusba lépett be, ami összességében precedens nélküli és aminek a végeredménye jelenleg megjósolhatatlan” 

– fűzte hozzá a John Lukacs Intézet munkatársa.

Megelőző csapásra készülnek? B-2-esek várják az elnöki parancsot

Elutasította az atomprogramjáról szóló közvetlen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal vasárnap Teherán. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint minimális az esélye, hogy az iráni földalatti létesítmények ellen a lopakodó stratégiai bombázókkal minden szempontból sikeres támadást tudjanak végrehajtani.