A 2023-as év igazi mélypont volt az újlakás-piacon, idén viszont látványos növekedés figyelhető meg a fővárosban – mondta el Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont elemzője az InfoRádióban.
A társasházi projektek keretében összesen háromezer új lakás épült júniusig, ami 90 százalékos emelkedést jelent 2023 első félévéhez képest.
A pozitív változás várhatóan az átadásokban is jelentkezik majd.
A publikus beruházói-értékesítői adatok alapján az év végéig összesen 6 460 új fővárosi lakás átadására számítanak a kétlakásosnál nagyobb projektekben.
Csaknem 1900 új lakás lesz elérhető a vásárlók számára a XI. kerületben, illetve 1450-et adnak át a XIII. kerületben. A képzeletbeli dobogóra még Óbuda fért fel 800 új lakással.
Az elemző ugyanakkor jelezte: a kínálat legnagyobb részét adó, 2025-ben költözhető budapesti lakásoknál már 1 millió 520 ezer forint az átlagos négyzetméterár.
Hozzátette, hogy egyre kisebb számban, de még kaphatók egymillió forint alatti négyzetméteráron is új építésű társasházi lakások, főként a külvárosi részeken. Egyes külső kerületekben még akár a 900 ezer forintos bevezető ár is elcsíphető.
Mind gyakoribban ugyanakkor a két-három millió forintos árak, sőt, mint mondta, tud olyan budai projektről a XII. kerületben, amelynél négy és fél millió forintot kérnek az adott lakás egy négyzetméteréért, és az egész projekt átlagára is négymillió forint felett van négyzetméterenként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak