Az euróövezet éves inflációs rátája szeptemberben 1,7 százalékra, 2021 áprilisa óta a legalacsonyabbra mérséklődött az augusztusi 2,2 százalékról. Az október 1-jén közölt előzetes becslésben még 1,8 százalék szerepelt.
Egy évvel korábban, tavaly szeptemberben 4,3 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke.
Havi összevetésben az euróövezetben az előzetes becslésnek megfelelően 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben, miután augusztusban 0,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel.
Az Eurostat adatai szerint:
- az energiaárak 6,1 százalékkal csökkentek tavaly szeptemberrel összevetve, miután augusztusban 3,0 százalékkal mérséklődtek éves bázison.
- a szolgáltatások ára nőtt a legnagyobb mértékben, 3,9 százalékkal az augusztusi 4,1 százalékot követően,
- az élelmiszerek, az alkohol és dohánytermékek árnövekedése szeptemberben 2,4 százalékra emelkedett, azt követően, hogy júliusban és augusztusban egyaránt 2,3 százalékos növekedést jegyeztek fel,
- a nem energetikai ipari termékek éves szintű áremelkedése augusztusban és szeptemberben is 0,4 százalékos volt.
Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció 2,7 százalék volt szeptemberben az augusztusi 2,8 százalék után.
Az Európai Unió éves inflációs rátája szeptemberben 2,1 százalékra mérséklődött az augusztusi 2,4 százalékról.
Havi bázison az EU-ban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben, miután augusztusban 0,1 százalékos emelkedést regisztráltak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak