Csütörtök reggel a Barátság kőolajvezeték újraindítása után megérkezett a kőolajszállítmány Szlovákiába és Magyarországra – tudta meg az Index a Mol-csoporttól.
A vezetéket rövid időn belül harmadszor érte támadás, amely miatt leállt a szállítás Magyarországra. A kormány válaszul kitiltotta az akcióért felelős ukrán katonai egység parancsnokát az országból és a schengeni övezetből.
Csütörtök reggel azonban a Barátság vezetek újraindítása után megérkezett a kőolajszállítmány Szlovákiába és Magyarországra.
Hernádi Zsolt tegnap a Mandinernek azt nyilatkozta, egész Európa megérzi, ha leáll a Barátság kőolajvezeték. A Mol vezére szerint mindenki rosszul jár azzal, nemcsak Magyarország és Szlovákia, hanem Ukrajna is, és egész Európa letérdelhet, mert láncreakció indulhat el, ha nem megfelelő az energiaellátás. Erről ott írtunk >>>
Az interjút megelőző napon Holoda Attila energetikai szakértő pedig azt nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak, hogy vannak lehetőségei hazánknak ahhoz, hogy ne alakuljon ki benzinhiány. Szerinte most megfelelő a startégiai készlet mértéke, és ott van az Adria vezeték, amelyen keresztül érkezhet kőolaj, de a MOL is át tudna állni a brent típusú olaj finomítására. Az energetikai szakértő szerint minden esély megvan arra, hogy leálljon a Barátság. Az ő véleményét itt olvashatják el >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak