A következő programtáblázat egy korszerű mosogatógép használati utasításához tartozik.

Látszik, hogy a hét választható program közül az elsőként felajánlott öko-mód a maga négyórás időtartamával toronymagasan tovább tart, mint a többi, miközben a második leghosszabb, intenzívnek nevezett mosogatási ciklushoz képest jószerivel fele annyi vízfogyasztással és energiafogyasztással kecsegtet.
A hosszú programidő miatt azonban mégis érthetőnek tűnik az a megállapítás, amire egy amerikai fogyasztóvédelmi portál jutott, miszerint a felhasználóknak alig 21 százaléka állítja be háztartási készülékén az ECO módot.
Pedig van értelme
A mosógépeken és a mosogatógépeken valójában három tényező határozza meg az egyes programok közötti különbséget:
- az időtartam,
- a hőmérséklet
- és a vízmennyiség.
Valójában a konyhai vagy fürdőszobai háztartási készülék minden programba rendezett beállítása ennek a három tényezőnek a gyártó által történt variálásából adódik,
tehát az energiatakarékos üzemmód is az említett három változó optimalizált beállításában tér el a többitől.
Tény, hogy a mosó- vagy mosogatógépek gazdaságos programjának időtartama nem rövid, általában legalább három óra hosszáig, de inkább tovább tart, ami azért van, mert használatával voltaképpen többlet idővel fizetünk a fel nem használt energiáért.
A titok nyitja
A programok vízfelhasználásban is van ugyan némi különbség, de az igazi titok a víz felmelegítésére hivatott fűtőszálak működésében rejlik. Mert a mosógép dobjának vagy a mosogatógép szórólapátjának a mozgatása nem nagy energia, igazán sok energiát a víz felmelegítése emészt fel, és ennek kivédésére energiatakarékos módban a gép szakaszosan fűti fel a vizet, illetve többször forgatja a ruhákat, mossa az edényeket.
A spórolás egyúttal környezettudatos döntés
A környezetet 27 kilogramm szén-dioxiddal tehermentesíti egy olyan háztartás, amelyben a ruhákat a mosógépben 40 °C helyett 30 °C hőmérsékleten mossák.Érdemes használni
Mosogatógépek esetében egy hagyományos, illetve egy ECO program között akár 20–30 százaléknyi eltérés is lehet a víz- és áramfogyasztásban a gazdaságos program javára.
És ha belegondolunk, nem is kell különösebben forró vízben mosni, mosogatni, hiszen kézi tisztítás esetén sem könnyen viselnénk el 40 °C-nál magasabb vízhőmérsékletet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy-két hetet kaptak a bankok, a miniszter keményen megfenyegette őket egy ársapkával

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Figyelem! Ma lejár ez a fontos határidő a NAV-nál

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború
