Folyamatosan emelik a tétet a személyi kölcsöneiknél a bankok: az elmúlt időszakban több pénzintézet is felfelé módosított az igényelhető összeg maximumán, így az – a gyorskölcsönökre, vagy kisebb összegű hitelekre szakosodott szolgáltatók kivételével – sehol sincsen már 10 millió forint alatt.
A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátor adatai szerint jelenleg már négy banknál érhető el akár 15 millió forintos hitel – a CIB Banknál, az Ersténél, a K&H-nál és az OTP-nél -, miután utóbbi a közelmúltban az elérhető összeg megemeléséről döntött.
Követték az árakat és a jövedelmeket
„A személyi kölcsönök elérhető összegének fokozatos emelkedése már évek óta tart a pénzintézeteknél, amely részben a fogyasztói árak emelkedésével magyarázható: elég csak arra gondolni, hogy 10-12 millió forint ma már egy alsó középkategóriás új autó megvásárlására, vagy egy alaposabb lakásfelújításra elég, amelyek azért nem tekinthetők luxus hitelcélnak. A másik, hogy az elmúlt években a keresetek is tempósan növekedtek Magyarországon, így bővült az ügyfelek mozgástere is” – mutatott rá Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Szintén nagyon fontos – tette hozzá -, hogy a személyi kölcsönök kamatai az elmúlt két évben folyamatosan csökkentek, és a tízmillió forint feletti kategóriában szinte mindig a 10 százalék alatti sávban mozognak.
A nagyobb összegű személyi kölcsönöknél a gyors hozzáférés lehetősége is meggyőző: az igénylés több piaci szereplőnél is megoldható teljesen online (akár mobilappon keresztül is), és akár napokon belül is a számlán landolhat az igényelt összeg.
A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint a nagyobb összegű személyi kölcsönök létjogosultságát az is erősíti, hogy ma már sokan nem egyetlen cél megvalósítására, hanem több, egyszerre jelentkező nagyobb kiadási igény finanszírozására vesznek fel hitelt. Ezzel együtt – tette hozzá – változatlanul nem a 8-10 millió feletti folyósítások uralják a személyi kölcsönök piacát: ugyan az egy szerződésre jutó, átlagos hitelösszeg szinte folyamatosan emelkedett az elmúlt években, de még az idei év első nyolc hónapjában is 3,15 millió forint körül mozgott.
Érdemes megfontoltnak lenni
Miután a személyi kölcsönöknél intenzív a verseny, és a kamat mértékének egyik meghatározó eleme a kölcsön összege, a 8-10 millió forintos és afölötti sávokban nincsenek égbekiáltó különbségek az árak között, a legtöbb ajánlat évi 10 százalék alatti kamatról szól.
„A személyi kölcsönöknél a másik döntő árazási tényező az igazolható nettó jövedelem – illetve a számlára rendszeresen érkező jóváírás – mértéke, ám ennek ebben a kategóriában nincs nagy jelentősége, hiszen 10-15 millió forint hitel felvételéhez eleve megfelelő nagyságú jövedelem szükséges” – mutatott rá Barát Mihály. Ekkora kölcsön felvételénél viszont – tette hozzá – különösen meg kell fontolni, hogy mit vállalunk, hiszen 15 milliós hitelösszeget, 6 éves futamidőt és 9,9 százalékos kamatot feltételezve 280 ezer forint közelében alakul a havi törlesztőrészlet, ami még egy jó jövedelmi helyzetű háztartásnál is igen jelentős tétel, főként, hogy éveken keresztül folyamatosan jelentkezik.
Az MNB adósságfék-szabályai egyébként 600 ezer forint alatti nettó jövedelemnél annak legfeljebb 50 százalékát elérő törlesztési teher vállalását teszik lehetővé, 600 ezer forintos, vagy azt meghaladó jövedelemnél pedig 60 százalék a limit.
„Ennél ugyanakkor jóval szigorúbb elvárásokat is megfogalmazhatnak a bankok: havi 500 ezer forintos jövedelem például az akciós feltételeknek és az adósságfék-szabályoknak is megfelelhet, ettől függetlenül ekkora bevételt nem reális havi 200 ezer forintnál is több kiadással megterhelni” – érvelt a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
Lehetőségek az egyes bankoknál
- Az Erste kizárólag online, vagy mobilappon keresztül igényelhető Most Extra kölcsönénél évi 9,69 százalék a legalacsonyabb éves kamat, ám ehhez legalább 12 millió forintot kell igényelni, és a helyben vezetett folyószámlára legalább 500 ezer forint jövedelemnek kell érkeznie. A 8 millió és 12 millió forint közötti összegsávban, ugyanezekkel a feltételekkel 9,79 százalék az éves kamat. Az Erste egyébként már 3 millió forintos kölcsönösszegtől kínál 10 százalék alatti – 9,89 százalékos – kamatot, amelynél a helyben vezetett számla, és az arra érkező legalább 400 ezer forint jövedelem a feltétel. Az Ersténél legfeljebb 15 millió forint személyi kölcsön igényelhető.
- Az MBH Bank Hajrá személyi kölcsönének kamata 9,99 százalék is lehet, ám ehhez minimum 500 ezer forintos nettó jövedelem és 7 millió forintot elérő, vagy meghaladó hitelösszeg szükséges. A tíz százalék alatti kamat feltétele ugyanakkor a banknál vezetett folyószámla, illetve az, hogy az ügyfél jövedelme is arra érkezzen, és a törlesztés a futamidő végéig arról történjen. Az MBH Banknál a személyi kölcsön igényelhető összegének felső határa 10 millió forint.
- Az OTP Banknál a közelmúltban emelkedett 12 millióról 15 millió forintra az igényelhető összeg felső határa a személyi kölcsön terméknél. A pénzintézetnél most 10,99 százalék a legalacsonyabb, elérhető éves kamat, amelyhez a személyi kölcsön összegének meg kell haladnia a 14 millió forintot, de feltétel a 400 ezer forintot elérő havi jövedelem és a helyben vezetett számla is. Az OTP Banknál a netbankon és a mobilbankon keresztül is megoldható az igénylési folyamat, amivel sokkal gyorsabban elintézhető a hitelfelvétel.
- A MagNet Bank szintén mostanában emelt a sztenderd személyi kölcsöne összegének maximumán, 8 millióról 10 millió forintra változtatva a felső limitet. A pénzintézetnél az elérhető legalacsonyabb kamat évi 12,5 százalék, amelyhez a helyben történő számlavezetésen kívül a havi jóváírásra, és az aktív számlavezetésre vonatkozó feltételeket is teljesíteni kell. A MagNet Banknál elérhető egy speciális, zöld hitelcélokra fordítható személyikölcsön-konstrukció is, amelynél akár 10, 45 százalékos is lehet az éves kamat, a hitel összege pedig legfeljebb 12 millió forint.
- A bankok közötti kamatversenyben jelenleg az UniCredit Bank áll a legjobban, ahol 9,44 százalékos kamat mellett is személyi kölcsönhöz lehet jutni a 7 millió és 12 millió forint közötti összegsávban. Ehhez ugyanakkor feltétel legalább 450 ezer forint jövedelem jóváírása a helyben vezetett számlán, illetve a megadott paramétereknek megfelelő csoportos hitelfedezeti biztosítás megkötése is. Az UniCredit Banknál a legmagasabb igényelhető hitelösszeg 12 millió forint: fontos, hogy 10 millió forint feletti hitelösszegnél legalább havi 600 ezer forint jövedelmet kell igazolni.
- A CIB Banknál 7 millió forintot elérő, vagy meghaladó hitelösszegnél akár évi 9,64 százalék is lehet az éves kamat. A pénzintézetnél 15 millió forint az igényelhető összeg felső határa.
- A K&H-nál szintén 15 millió forint a felső határ, és a vonatkozó feltételek teljesítésekor a kiemelt személyi kölcsönnél már 3 millió forintot elérő összegnél is 9,99 százalék az éves kamat.
- A Raiffeisen Banknál 9,89 a legalacsonyabb éves kamat a személyi kölcsönnél, ám ehhez már legalább 2 millió forintos hitelösszeg is elég lehet, minimum 450 ezer forintos jövedelem, és kellően aktív számlahasználat mellett.
Dőlnek a rekordok a lakáshitelpiacon – és még nincs vége az emelkedésnek
Az MNB adatai szerint június végére már átlépte a hatezer milliárdos, lélektani határt – egész pontosan 6069,5 milliárd forintot tett ki – a lakáshitelek állománya, ami 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet.