Hat országban négy hónap alatt összesen majdnem 17 ezer ember halt meg a Covid első hulláma során a csodaszernek remélt hidroxikolokin beszedése után – derül ki egy friss, francia-kanadai kutatásból, amelyet a HVG írt meg.
Ezt a gyógyszert alapvetően malária ellen használják, de a covid első hullámában megfertőződött betegeknek írták fel annak ellenére, hogy semmilyen bizonyíték nem volt a hatásosságára.
Kapcsolódó
A kutatók a 2020 márciusa és júliusa közötti adatokat elemezték, és
ebben az alig 4 hónapos időszakban a vizsgált országokban legkevesebb 16 990 covidos beteg halt meg a hidroxikolokinos kezelés után.
A valós tényadat ennél valószínűleg azonban jóval magasabb ennél, hiszen a vizsgált országokon, illetve időszakon felül is használták ezt a készítményt.
A Nature folyóirat arról írt, hogy
a hidroxikolokinnal kezelt Covid-betegek esetében 11 százalékkal magasabb volt a halálozási arány.
A gyógyszer legjellemzőbb mellékhatása egyébként a szívritmuszavar.
A hidroxikolokin korábban arról lett híres, hogy Donald Trump is ezt szedte covid idején, sőt egyenesen csodaszernek kiáltotta ki.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Donald Trump amerikai elnökként az amerikai szakhatóság ajánlása ellenére is csodaszerként kezelte a malária elleni gyógyszert a Covid idején, és maga is szedte azt.
A HVG emlékeztetett: a magyar kormány 2020-ban ugyanennek a szernek tiltotta meg az országból való kivitelét a koronavírus-járványra hivatkozva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha ilyen teát vett, azonnal vigye vissza: veszélyes anyag került bele
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Kiderült, hol lehet idén fehér a karácsony Magyarországon: ennek sokan örülhetnek
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat