Visszafogott a halfogyasztás Magyarországon és ennek egyik oka, hogy nagyon sokan félnek, hogy hal szálkája torkukon akad, esetleg a bélrendszerben okoz problémát a lenyelt halcsont. Sokan már eleve szálkamentes harcsát, süllőt, kecsegét vásárolnak. Ugyancsak megoldás lehet a csontokról lefejtett halhús ledarálása, ami utána többféle módon, például fasírozottként is elkészíthető – szedte össze a tudnivalókat a bama.hu.
A legáltalánosabb szálkamentesítő módszer ugyanakkor a halfilék beirdalása, ennek menete a következő:
A filézett halat 2-3 milliméteres távolságra bevagdossuk – ezt hívjuk irdalásnak. Érdemes ezt egy hosszú konyhakéssel tenni és lehetőség szerint egyetlen mozdulattal megejteni a vágásokat. Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor halljuk a szálkák roppanását a kés alatt. Fontos, hogy csak a bőrig vágjuk a halat, mert így nem esik szét.
A halszálkák támadását meg lehet előzni az óvatos és tudatos fogyasztás.
Ez magában foglalja a kis falatokra való vágást, a lassú rágást és a halhús alapos vizsgálatát minden falat előtt. A halevésnél külön figyelmet érdemelnek az idősek, illetve a gyerekek is, de alkoholos befolyásoltság alatt is jellemzően óvatlanabb az ember.
Ha mégis megtörténik a baj, mindenképpen orvoshoz kell fordulni, és ne próbálkozzunk a közkeletű házi praktikákkal, mert abból csak még nagyobb lehet a baj.
Ne próbáljuk nagyobb falat kenyérrel, főtt burgonyával lejjebb tolni a szálkát, a citromlé, az ecetes víz és egyéb savas italok sem fogják feloldani a szálkát. Ha egy korty víz megivása után nem javul a helyzet, akkor azonnal a fül-orr-gégészetre vagy a sürgősségire kell menni.
Szenteste erre a karácsonyi menüsorra esküsznek a magyarok
Hiába drágul szinte minden élelmiszer, a lakosság ragaszkodik a jól bevált ételekhez. Felmérésünkből úgy tűnik, az iskolai végzettség egyenesen arányos az elfogyasztott étel mennyiségével. Erről itt írtunk >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben