Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia. A sportvezető erről az m4sport adásában beszélt, hozzátéve, hogy szerinte 2027 körül hívnak majd meg egy-egy országot azok közül, amelyek most konzultának a rendezésről.
„Egy olyan olimpia hasznára válna Magyarországnak, amely nem jár sportberuházással, hanem infrastrukturális fejlődést hoz a városnak. Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak. Fejlesztésekben, lélekben, mindenben. Egy olimpiát ilyennek tartok" – fogalmazott Gyulay, hozzátéve, hogy ehhez politikai konszenzusra is szükség van.
„Szakmai programban remekül áll a MOB, ha lesz megegyezés, akkor ez alapján esélyesek is lehetünk. A fővárosnak óriási esély, hogy olyan fejlesztéseket hozzon előrébb, amelyekre amúgy is szüksége van. Harminchatban jöhet vissza az olimpia Európába, akkor lehet esélyünk. Ha mégsem, akkor már nem is lesz. Nem látom az európaiakban azt a nagy elhatározást, harminchatra nincs olyan nagy konkurencia. A következőre már lenne" – mondta.
irreális elvárás, hogy Magyarország az olimpiai éremtáblázaton az első tízbe kerüljön, ugyanakkor a tíz aranyérem megszerzésére lát esélyt a 2028-as Los Angeles-i játékokon is.
„A párizsi tízbe jutáshoz kétszer annyi érmet kellett volna szereznünk. Az előző olimpián is volt viszont tíz aranyesélyünk és ez így lesz Los Angelesben is" – jelentette ki.
A kajakosként kétszeres olimpiai bajnok Gyulay Zsolt a MOB elnöki posztja mellett a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójaként is dolgozik, a műsorban szó esett a mogyoródi létesítmény felújításáról és az augusztus elején sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjról is.
Tíz hónap volt arra, hogy lebontsuk a főépületet és a lelátót, már el is készültek az újak, így ott tartunk, ahol kell – mondta erről a sportvezető. Vannak ideiglenes megoldások, nincs még kész teljesen minden. Kiemelte, olyan épületeket bontottak le, amelyek az 1980-as évek második felében készültek.
Megújítottuk a közműveket, aztán a műveleti operatív központ, majd egy irodaház következett és a depo kiszélesítése, mert a világ legkisebbje volt a miénk – mondta Gyulay, aki korábban azt nyilatkozta, a Hungaroring felújítása egy új korszak kezdete a magyar autósport történetében.
„A kornak megfelelő, versenyképes ingatlanunk van. Huszonhatig volt szerződésünk, jövőre lenne az utolsó futam Magyarországon, ha ez a felújítás nem történik meg. Lehet maketteket mutogatni, de az amerikaiakat hidegen hagyta volna ez. A hosszabbítás alapvető feltétele volt ez a felújítás” - hangsúlyozta.
Gyulay Zsolt kitért rá, hogy a megújult pályán megrendezett GT Open versenyhétvégén mindenki elégedett volt a résztvevők közül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot