Észak-Írországban már a második éjszaka dúlt az erőszak az utcákon. A migránsellenes tüntetők etnikai kisebbségeket vettek célba egy tinédzser lány megerőszakolási kísérlete után.

Az elkövetéssel két 14 éves fiút vádolnak, akik legközelebb július 2-án állnak majd bíróság elé. A tüntetők őket román állampolgárságúnak tartják.

Kedd este mintegy 300 ember gyűlt össze a Clonavon Terrace közelében, Ballymenában, Antrim megyében és rátámadtak a rendőrökre és páncélozott járműveikre, akik vízágyút és gumilövedékeket vetettek be a tüntetők ellen a „súlyos rendbontás” megfékezésére.

A rendőrség „rasszista bűnözésnek” minősítette a zavargásokat.

Ryan Henderson rendőrfőkapitány-helyettes azt mondta, hogy

az erőszak „egyértelműen rasszista indíttatású volt, és a kisebbségi etnikai közösségünket, valamint a rendőrséget célozta meg”.

Jim Allister, az észak-antrimi képviselő azt nyilatkozta, hogy Ballymenát „túlterhelte” az „ellenőrizetlen migráció”, amely „múltbeli és jövőbeli feszültségek” forrása.

A The Telegraph beszámolója szerint hétfőn maszkos tüntetők benzinbombákat, falazóanyagokat és téglákat dobtak a rendőrökre, miután barikádokat állítottak fel a város Clonavon Terrace negyedében.

A PSNI (Észak-Írországi Rendőri Erők) jelentése szerint 15 rendőr sérült meg, amikor egy csoport álarcos különféle tárgyakat – például petárdákat, tűzijátékokat, téglákat és egyéb nehéz tárgyakat – dobált rájuk

– tette közzé a SkyNews

Az észak-írországi miniszter kedden este azt nyilatkozta, hogy „nincs mentség” a rendőrök elleni támadásokra vagy a vandalizmusra Ballymenában.

Hilary Benn egy közösségi médiás bejegyzésben azt írta:

„A Ballymenában ma este ismét látott szörnyű polgári zavargásoknak nincs helye Észak-Írországban.”

„Semmi mentség nem igazolható a PSNI tisztjei elleni támadásokra, illetve az otthonok vagy tulajdon elleni rongálásra.”

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.