Véget ért az amerikai és ukrán delegációk genfi tárgyalása. A két küldöttség vasárnap az Egyesült Államok genfi nagykövetségén találkozott, , hogy tárgyaljon a Steve Witkoff amerikai és Kiril Dimitrijev orosz különmegbízottak által készített 28 pontos béketervéről, valamint az erre válaszul kidolgozott európai–ukrán ellenjavaslatról - számolt be külföldi híradások alapján az Index.
A portál tájékoztatása szerint
Kapcsolódó
Marco Rubio amerikai külügyminiszter produktívnak nevezte a találkozót, és bejelentette: a mostani tárgyalások eredményeként változtatnak a javaslat tartalmán.
Nagyon jónak minősítette az elért eredményeket. Hangsúlyozta, hogy a javaslat most már az összes érintett fél visszajelzését figyelembe veszi, a genfi találkozón pedig pontról pontra át tudták venni a békejavaslat tartalmát.
"A csapataink most a szobáikba vonultak, hogy a beérkezett javaslatokon dolgozzanak, végrehajtunk néhány változtatást annak a reményében, hogy tovább csökkentsük a különbségeket, és közelebb kerülünk valamihez, amivel mind Ukrajna, mind nyilvánvalóan az Egyesült Államok is nagyon elégedett" fogalmazott a külügyminiszter. Hozzátette: "Természetesen ezt végül az elnököknek is jóvá kell hagyniuk, de az eddig elért eredmények alapján nagyon bizakodó vagyok".
Az ukrán delegáció vezetője, Andrij Jermak szintén eredményesnek minősítette a megbeszéléseket, azzal: "Nagyon jó előrehaladást értünk el, és az igazságos és tartós béke felé tartunk." Jermak egyben köszönetet mondott az Egyesült Államoknak és Donald Trump elnöknek "elkötelezettségét a béke megteremtése iránt".
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalán mondott köszönetet minden vezetőnek, aki támogatta Ukrajnát.
"Ukrajna hálás az Egyesült Államoknak, minden egyes amerikai szívnek és személyesen Donald Trump amerikai elnöknek a segítségért. Hálásak vagyunk mindenkinek Európában, a G7-ben és a G20-ban, aki segít nekünk életet menteni. Fontos megőrizni a támogatást" - fogalmazott posztjában az ukrán elnök. A genfi találkozó szerinte utat nyit egy valódi és tartós béke felé. Zelenszkij bejegyzését azt követően tette közzé, hogy Trump elnök Truth Social közösségi oldalán azt írta: Ukrajna vezetése semmilyen hálát nem mutatott az amerikai erőfeszítésekért.
Itt vannak a béketerv részletei
A Reuters hírügynökség által vasárnap megtekintett dokumentumból kiderült, hogy
az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország indítványa egyebek mellett módosítja a kijevi fegyveres erők létszámára vonatkozó korlátozást, valamint javasolja, hogy Ukrajna az Észak-atlanti Szerződés kollektív védelemről szóló 5. cikkében foglaltakhoz hasonló biztonsági garanciát kapjon az Egyesült Államoktól.
A dokumentumban - az annak részleteit ismerő forrás szerint - London, Párizs és Berlin azt javasolja, hogy Ukrajna hadseregének létszámát békeidőben 800 ezer főre korlátozzák, szemben az amerikai tervben javasolt 600 ezer fővel.
A javaslat szerint Ukrajnát teljes mértékben újjáépítenék és pénzügyileg kártalanítanák, többek között az európai bankokban tárolt orosz vagyoni eszközökön keresztül, amelyek mindaddig befagyasztva maradnak, amíg Oroszország nem téríti meg Ukrajnának az okozott károkat.
Kimondja, hogy a területcserékről szóló tárgyalások figyelembe vennék a frontvonalak állását, szemben azzal az amerikai javaslattal, mely előre meghatározná, hogy bizonyos területeket "de facto orosznak" kell elismerni. Ukrajna vállalná, hogy nem kísérli meg katonai eszközökkel visszaszerezni az Oroszország által megszállt területeit. Oroszország pedig elfogadná, hogy nem terjeszkedik túl a megállapodásban rögzített határokon. A biztonsági garanciák nem érvényesek, ha ezt a kötelezettséget megszegik - írták.
A szöveg szerint Oroszország és Ukrajna, valamint a NATO között teljes és átfogó megnemtámadási megállapodás jönne létre. Rögzítik, hogy Oroszország nem támadja meg szomszédait, a NATO pedig nem terjeszkedik tovább. Ha Oroszország megtámadná Ukrajnát, egy erőteljes, összehangolt katonai válaszlépés mellett minden globális szankciót visszaállítanának, a megszerzett területek elismerését, valamint a megállapodásból származó összes egyéb előnyt visszavonnák. A NATO ugyanakkor beleegyezne, hogy békeidőben nem állomásoztat állandó jelleggel csapatokat Ukrajnában, de vadászgépei Lengyelországban állomásoznának.
A békemegállapodás aláírása után párbeszéd indulna Oroszország és a NATO között a biztonsági aggályok megvitatására. Ukrajna esetleges NATO-csatlakozása a katonai szövetség tagjainak konszenzusos döntésétől függne - írták.
A szöveg rögzíti, hogy Ukrajna jogosult az európai uniós tagságra, míg az Egyesült Államok partnerséget köt Ukrajnával az ország gázinfrastruktúrájának - beleértve a csővezeték- és tárolólétesítményeit is - közös helyreállítására, fejlesztésére, korszerűsítésére és üzemeltetésére. Az infrastruktúra-fejlesztésre, valamint az ásványi és természeti erőforrások kitermelése és annak felgyorsítására a Világbank finanszírozási csomagot dolgozna ki, míg Oroszországot fokozatosan visszaintegrálnák a globális gazdaságba, illetve lehetővé tennék visszatérését a G8-országcsoporthoz.
Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodnának a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról és ellenőrzéséről szóló szerződések meghosszabbításában, Ukrajna pedig beleegyezne abba, hogy nem törekszik nukleáris fegyverek birtoklására.
A zaporozsjei atomerőművet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyelete alatt újraindítanák, és a megtermelt energiát Oroszország és Ukrajna között méltányosan, 50-50 százalékos arányban osztanák meg.
Ukrajna elfogadná az EU vallási toleranciára és a nyelvi kisebbségek védelmére vonatkozó szabályait.
Oroszország nem akadályozza Ukrajnát a Dnyeper folyó kereskedelmi célú használatában, és megállapodásokat kötnének a gabonaszállítmányok Fekete-tengeren történő szabad mozgásáról.
Rögzítik, hogy minden civil fogvatartottat és túszt visszaszállítanak hazájukba, beleértve a gyermekeket is, és családegyesítési programot indítanak.
A dokumentum szerint Ukrajna a békemegállapodás aláírása után a lehető leghamarabb választásokat tart.
A megállapodás jogilag kötelező érvényű lenne minden fél számára, megsértése büntetésekkel járna.
Miután a szembenálló felek elfogadják a megállapodást, és visszavonulnak a megállapodás végrehajtásának megkezdéséhez szükséges állásokba, a tűzszünet azonnal hatályba lépne.
Végezetül az USA, Ukrajna, Oroszország és az európaiak részvételével közös biztonsági munkacsoport jönne létre a békemegállapodás összes rendelkezésének előmozdítása és érvényesítése érdekében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól