Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 I. negyedévében a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit – áll a Központi Statisztikai Hivatal legújabb adatsorában.
Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal mérséklődött.
A bruttó hazai terméket pozitívan befolyásolta a szolgáltatások együttes teljesítménye. A gazdaság teljesítményét az ipar és az építőipar fékezte.
A kormány szerint még mindig nem értünk el a gödör mélyére, de rá fogunk ismerni
A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az eddigi rózsaszín álmok helyett ki kell jelenteni, hogy még nem vagyunk a gödör alján. Ugyanakkor lesz újabb 100 milliárd forint vállalkozás-fejlesztésre.A tavalyi év egészében a GDP mindössze 0,5 százalékkal bővült.
2024 első negyedévében ugyan még 1 százalék feletti éves bővülést regisztráltak, az év közepétől azonban megtört a lendület. A magas infláció és a gyenge külső kereslet miatt 2024 második és harmadik negyedévében a gazdaság technikai recesszióba került (két egymást követő negyedévben zsugorodott a teljesítmény).
Az év vége felé mutatkoztak a fordulat jelei: 2024 utolsó negyedévében a KSH adatai szerint a GDP teljesítménye már 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami elegendő volt ahhoz, hogy Magyarország kikerüljön a technikai értelemben vett recesszióból.
2024 utolsó hónapjaiban is azonban számos ágazat – például a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar – éves alapon visszaesést mutatott, így a GDP bővülését a háztartások fogyasztása és a nettó export tudta pozitívban tartani. Az év végi szerény javuláshoz hozzájárult, hogy a korábban rekordmagas infláció üteme mérséklődött, ennek köszönhetően a kiskereskedelmi forgalom fokozatos élénkülésnek indult. Erről itt írtunk részletesebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik