A HugoDecrypte, a fiataloknak szóló híreket közvetítő YouTube-csatorna kérdésére, miszerint Franciaország hajlandó lenne-e a németországihoz hasonló, havi 49 eurós vasúti bérletet elérhetővé tenni a regionális vonatokra, Emmanuel Macron azt mondta, hogy támogatja azt – írja a Reuters.
„Megkértem a közlekedési minisztert, hogy indítsa el ezt minden olyan régióval, amely hajlandó létrehozni ezt a rendszert” – mondta a francia államfő. Németországban az év elején vezették be az úgynevezett Deutschlandticketet, amely havi 49 euróba (18 865 forint) kerül, és korlátlan utazást biztosít Németországban a helyi tömegközlekedésben, például a buszokon és az elővárosi vonatokon.
A legfontosabb cél a széndioxid-kibocsátás lefaragása
A rendszer célja, amely mintegy 3 milliárd euróba kerül, és amelyet a szövetségi és a tartományi kormányok egyaránt finanszíroznak, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és az, hogy segítsen a polgároknak megbirkózni a szárnyaló inflációval.
A környezet és a vásárlóerő érdekében hozzuk létre ezt a vonatbérletet Franciaországban, az állam és a régiók együttműködésével
– mondta Clement Beaune közlekedési miniszter az X-en tett nyilatkozatában. Macron hozzátette, hogy egy ilyen rendszernek a széndioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló szélesebb körű erőfeszítés részének kell lennie, és magában kell foglalnia a lakásszektort és a gazdaság más részeit is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy