Új fázisába lépett a Flórián téri déli felüljáró felújítása, a szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat korszerűbbekre cseréljék – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
A tájékoztatás szerint a munkálatok várhatóan egy hétig tartanak.
A hat hidraulikus emelővel egyenként mintegy 40–50 tonnás terhet mozgattak meg, összesen körülbelül két centiméteres függőleges elmozdítással - írták.
A BKK jelezte: a Flórián térnél a híd- és támfal meglévő szegélyeinek bontása már tavasszal megtörtént, elkészültek az új szegélyek, továbbá a pályalemez konzolos részének javítása is teljes hosszban elkészült.
Az alépítmények javítása ütemezetten halad, a végéhez közeledik az acél hídtartozékok telepítése a felszerkezetre, valamint a vasbeton felületek só- és korrózióvédelmi bevonatainak felhordása is tervezetten halad – tették hozzá.
A déli hidat márciusban zárták le,
a munkák előreláthatóan novemberre fejeződnek be, ezután itt megindulhat a forgalom a Szentendrei úton Pest irányába.
Az északi híd felújítása és autós forgalom előli lezárása majd ezt követően indul – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap