Egy átlagos magántulajdonú kerti medence feltöltéséhez akár 50 000 liter ivóvízre is szükség lehet, már pedig Ausztriában több mint 250 000 ilyen medence található, ami mára oda vezetett, hogy
EGYES TELEPÜLÉSEKEN A GYAKORI MEDENCEFELTÖLTÉSEK MIATT A HÁZTARTÁSOK NEM JUTNAK VÍZHEZ A ZUHANYOZÁSHOZ.
Ez a helyzet idén májusban a stájerországi Gleinstättenben is előfordult, ezért ez az osztrák szövetségi állam évek óta arra kéri az embereket, hogy előre regisztrálják a medencéiket, és ha szükséges, várjanak több napot a feltöltésükkel – írja a Heute.at.
Csakhogy gyakran hiába a jó szó, ezért a fegyelmezetlenségnek hamarosan következményei lehetnek a 65 ezer medencetulajdonos számára.
Egy jelentés szerint a vízellátó hálózat minden évben nagy terhelésnek van kitéve: az állami adatok szerint
TÖBB MINT 1,5 MILLIÁRD LITER VÍZ FOLYIK A MAGÁNMEDENCÉKBE.
Manuela Khom (ÖVP) alkormányzó tájékoztatása szerint jelenleg egyeztetés folyik a vízügyi szövetségekkel az ügyben, amelynek keretében a medencék feltöltésére vonatkozó magasabb vízdíj ötletét is megvitatják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet