Hamarosan megjelennek a gépjárműveken a türkizkék színű lámpák, amik azt jelzik majd, hogy az autókat egy robotpilóta irányítja – írja az autoviny.sk.
A német Mercedes már meg is kapta az engedélyt az új lámpák beszerelésére.
A türkiz fényjelzést az első és a hátsó fényszóróknál, valamint az oldalsó visszapillantó tükröknél helyezik majd el az irányjelzőkhöz hasonlóan.
Az első ilyen színű lámpával rendelkező autók Kaliforniában és Nevadában jelenhetnek majd meg.
Azért döntöttek a türkizkék szín mellett, mert jól látható, illetve jelentősen elkülönül a többi lámpa színétől. Az elvégzett tesztek emellett azt is kimutatták, hogy ez a szín a legoptimálisabb a közlekedés többi résztvevőjének a figyelmeztetésére.
Az újítás elsődleges célja, hogy növeljék a biztonságot az utakon, ráadásul így a hatóságok is könnyedén beazonosíthatják, hogy ki vezeti éppen az autót. Ezzel például elkerülhetővé válik, hogy azért bírságoljanak meg valakit, mert telefonál a volán mögött, miközben a robotpilóta irányítja a járművet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak