Várhatóan nem emelkedik a fenyőfák ára az idei karácsonyi szezonban, ezt mondják az ország legnagyobb fenyőtermelő vidékén, a Zala vármegyei Surdon – tudta meg ATV Híradója.
Surdon és környékén termelik a gazdák az ország fenyőfáinak jelentős részét. Még nem vágják a fákat a meleg időjárás miatt, de legalább két hetet várnak, de már tervezik a szezont a termelők.
Az embereknek nagyon kevés a pénzük, és nem csak karácsonyfát kell vásárolni, hanem mindent mást is az ünnepekre
– mondta az ATV híradónak egy őstermelő.
Szerény karácsony lesz az idei?
Megnéztük a karácsonyi dekorációk árait, és azt is, hogy mekkora volt a változás a tavalyi évhez képest. Brutális drágulást tapasztaltunk egyes termékeknél: a műfenyőkért közel 60 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor. Kalkulációnk alapján az ünnep díszeknél átlagosan 20 százalékos a drágulás. Bővebben >>>Az eddigi információk alapján nem kell drágulásra számítani a halpiacokon sem.
A Hortobágyi Halgazdaság vezetője szerint a tavalyi sokkszerű drágulás után idén helyreállt a rend.
Csökkentek a takarmányárak, normalizálódtak az energiaárak, így már novemberben lesz elég jó minőségű magyar hal a piacon. Nagyjából ugyanazokkal az árakkal fognak találkozni a vásárlók a karácsonyi halpiacon, mint tavaly
– nyilatkozta a televízió stábjának Simon Károly, a Hortobágyi Halgazdaság vezérigazgatója.
Így sem olcsó, de talán nem drágul tovább az ünnepi fogás
A gazdaságok tavalyi áron adják a halat, halászati szakmaközi szervezet szerint már csak a kereskedőkön múlik, drágább lesz-e az üzletekben. 2022-ben sokkoló volt az áremelkedés. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban