Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kedden bejelentette, hogy
a város ideiglenesen átveszi a labdarúgó NB I-ből kiesett Fehérvár FC-t, megmentve ezzel a megszűnéstől.
Kiemelte: egy évig vállalják a klub működtetését és szeretnének mihamarabb új tulajdonost találni.
Garancsi István, a Fehérvár FC tulajdonosa május 26-án jelentette be, hogy egyforintos vételárért felajánlotta a klubot Székesfehérvár városának.
A polgármester és a volt tulajdonos között már korábban is heves szópárbaj alakult ki.
Garancsinak kifejtette, hogy évek óta próbál motivált maradni, miközben minden meccsen minősíthetetlen stílusú szurkolói kritikát kell hallgatnia.
„Korábbi és mostani bejegyzésedből is egyértelműen kiderül, hogy megítélésed szerint a sikerek elmaradása, a gyenge szereplés kizárólag a tulajdonos hibája. Sem Tőled, sem a szurkolóktól nem hallottam sportszakmai kritikákat, csak a tulajdonos személye és tevékenysége volt mindig a probléma”
– címezte Cser-Palkovicsnak.
A polgármester az ex tulajdonos sértettsége és kivonulása miatt döntött úgy, hogy próbálja megmenteni a csapatot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak