Az uniós élelmiszer-biztonság nagyon szigorú ellenőrzéseknek van alávetve, ami a világon egyedülálló – ezzel cáfolta Bernhard Url, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ügyvezető igazgatója az amerikai elnök állításait.
Donald Trump a közelmúltban a mezőgazdasági termékekre kivetett – jelenleg azonban szüneteltetett – vámok indoklásaként azt állította, hogy az európai élelmiszerek nem biztonságosak az amerikai fogyasztók számára, és nem felelnek meg az ő szabványaiknak.
Trump ezzel kapcsolatban a következőt nyilatkozta:
ezek az élelmiszerek nem ellenőrzöttek. Nagyon piszkosak és undorítóak lehetnek, és bejönnek, beömlenek, amivel ártanak az amerikai gazdáinknak.
Bernhard Url határozottan visszautasította ezeket a megjegyzéseket az Euronews-nak adott interjújában. Azt is kijelentette, hogy semmilyen nyomás nem fogja rávenni az Európai Uniót arra, hogy megváltoztassa élelmiszerbiztonsági előírásait. Az igazgató szerint ezek a szabályozások nem használhatók taktikai eszközként a kereskedelmi tárgyalásokon, ahhoz túl fontosak.
Kiemelte még Európa gyors és hatékony intézkedéseit a közelmúltbeli ragadós száj- és körömfájás, illetve madárinfluenza-járvány ellen, ami szintén bizonyítja a rendszerek működését.
Ellenben szerinte néhány amerikai gyakorlat – mint például a növekedési hormonok használata a marhahúsban – közegészségügyi kockázatot jelentenek.
Állami segítség jön a járvány sújtotta gazdáknak, de feltételekkel
A kormány kártalanítja a ragadós száj- és körömfájás miatt állataikat elvesztő gazdákat, de csak akkor, ha három éven belül helyreállítják az eredeti állatlétszámot és tovább üzemeltetik telepüket.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók