Decemberben már sorban a harmadik egymást követő hónapban emelkedett az euróövezet inflációs rátája. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált, előzetes adatokra támaszkodó első becslése alapján az euróövezet éves inflációs rátája 2024 decemberében – július óta – a legmagasabbra, a várakozásoknak megfelelően 2,4 százalékra emelkedett a novemberi 2,2 százalékról.
Havi bázison az árindex 0,4 százalékkal emelkedett decemberben a novemberi 0,3 százalékos havi csökkenés után.
A legmagasabb inflációs ráta
- Horvátországban alakult ki, 4,5 százalék a novemberi 4,0 százalék után,
- Belgiumban pedig 4,4 százalék a novemberi 4,8 százalék után,
A legalacsonyabb inflációs ráta
- Írországban volt, 1,0 százalék az előző havi 0,5 százalék után,
- Litvániában 1,4 százalék 1,1 százalék után,
- Luxemburgban 1,6 százalék 1,1 százalék után.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságait tekintve az infláció
- Németországban 2,8 százalékra nőtt a novemberi 2,4 százalékról,
- Franciaországban 1,8 százalékra nőtt 1,7 százalékról,
- Spanyolországban 2,8 százalékra 2,4 százalékról,
- Olaszországban viszont 1,4 százalékra lassult 1,5 százalékról.
Eközben a maginfláció, amely nem tartalmazza az energia, az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáruk árát, 2,7 százalékon állandósult. A maginfláció havi bázison decemberben 0,5 százalékkal emelkedett a novemberi 0,6 százalékos havi csökkenés után.
A szolgáltatások ára emelkedett a leginkább, az éves ráta 4,0 százalék volt decemberben, kissé magasabb a novemberi 3,9 százaléknál. Az élelmiszer, alkohol és dohány kategória árindexe 2,7 százalékkal nőtt novemberben és decemberben is.
A nem energetikai ipari termékek árindexe enyhén csökkent, 0,5 százalékra decemberben a novemberi 0,6 százalékról.
Az energiaárak alakulása jelentős mértékben megváltozott, a novemberi mínusz 2,0 százalékról decemberben plusz 0,1 százalékra fordult, ami a deflációból enyhe inflációba való átmenetet jelez ebben a szektorban.
Az uniós összehasonlítási céllal kalkulált HICP árindex decemberben éves bázison 2,8 százalékos emelkedést mutatott a novemberi 2,7 százalékos emelkedés után, havi bázison pedig 0,4 százalékos emelkedést a novemberi 0,4 százalékos csökkenés után.
Ezek az ágazati változások arra utalnak, hogy az infláció általános növekedését a szolgáltatások és az energia emelkedő árai befolyásolták, míg az élelmiszerek és a nem energetikai ipari termékek hatása stabilabb volt, vagy enyhén csökkent.
Borús adatokkal kezdte az évet a magyar gazdaság
Izgalommentes volt az elmúlt csonka hét makroszinten, de azért így is megtudtuk, hogy áll a büdzsé, vagy épp miként alakult a foglalkoztatottság. A forint pocsékul kezdte az új esztendőt, a magyar exportról pedig ismét lesújtó adatok érkeztek. Az előttünk álló héten érkeznek friss makroadatok az iparból, a kiskereskedelemből és turizmusból is, míg nemzetközi fronton az uniós inflációra lesz érdemes figyelni. Heti makrokörkép.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram