A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az építőipar 2025. februári teljesítményéről azt közölte, hogy
az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kapcsolódó
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,3 százalékkal mérséklődött a 2025. januárihoz képest.
2025 februárjában az előző év azonos hónapjához képest:
- a két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 11,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 15,3 százalékkal nőt.
- Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 11,2 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésénél - az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál - 44,0 százalék nagyobb volt a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 10,9 százalékkal csökkent.
- A megkötött új szerződések volumene 15,5 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 12,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké - az előző évi, magas bázishoz képest - 32,9 százalékkal visszaesett.
- Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállományának volumene 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 6,9 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 8,9 százalékkal nagyobb volt a 2024. februárinál.
2025 első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest:
- Az építőipari termelés volumene 7,0 százalékkal csökkent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben