Elon Musk űrkutatással foglalkozó cége, a SpaceX a Pentagon egy védelmi beszállítójaként rendkívül érzékeny adatokkal rendelkezik az Egyesült Államokról. Az eddig tanúsított amerikai hozzáállás ellenére azonban maga Musk és az anyja is jó kapcsolatot ápol a kínaiakkal, méghozzá annyira, hogy a kínai befektetők állítólag még a SpaceX-be is bevásárolhatják magukat. Ennek azonban van egy kikötése, a pénznek kajmán-szigeteki, vagy offshore számlákon keresztül kell érkeznie – írja a ProPublica.
A titkosított, tavaly decemberi, delaware-i bírósági ügy tárgyalásán a SpaceX pénzügyi vezetőjének, illetve a cég egyik nagybefektetőjének, Iqbaljit Kahlonak is tanúskodnia kellett. Utóbbi régóta szoros kapcsolatban áll a SpaceX vezetésével, ezen felül a bírósági dokumentumok szerint több milliárd dollárnyi tulajdonrésszel rendelkezik a cégben.
Kahlon az ügy kapcsán elmondta, Elon Musk cége védelmi beszállítóként általában mellőzi a kínai befektetőket, azonban nincsenek aggályai abban az esetben, ha ezek a befektetők offshore trükközéssel szereznek tulajdonrészt a cégben, hiszen ő maga is többször irányított már Kínából érkező pénzt a Karib-térségén ezzel a céllal.
A nagybefektető azért is volt kénytelen beszélni az ügyről, mert a SpaceX vezetői 2021-ben elutasítottak egy 50 millió dolláros kínai üzletet, miután annak részletei a nyilvánosságra kerültek, a kínaiak pedig perre mentek a céggel.
A SpaceX pénzügyi igazgatója az ügy kapcsán elmondta, a hírverés nem jött jól a védelmi beszállítóként működő cég számára, hiszen az űrkutatással foglalkozó cég nagyrészt állami megrendeléseket hajt végre, nem csupán a NASA és a Pentagon számára.
Az amerikai szövetségi törvények tekintetében a szabályozó szerveknek nincs jól definiálható hatásköre a techcégek és a védelmi beszállítóként dolgozó vállalatok külföldi befektetéseire vonatkozóan. A vállalatoknak proaktívan kell jelentenie ezeket az eseteket, azonban nincs meghatározva, hogy mekkora befektetés számít túl nagynak,
Ennek ellenére a kormány elindíthat vizsgálatot, blokkolhat, visszafordíthat olyan tranzakciókat, amelyeket nemzetbiztonsági kockázatnak tart.
Tehát összességében a kisebb befektetéseknél ez az ellenőrzés nem történik meg, azonban a kínai befektetéseket összességében vizsgálják. A Trump retorika nyomán ez nem is olyan meglepő, hiszen az amerikai kormány szerint ezek a kisebb befektetések csupán eszközként szolgálnak a befolyás, információ, és technológiai vívmányok feltérképezésére, emiatt pedig a magánbefektetők is kockázatosak lehetnek.
A dokumentumok alapján azonban nem lehet azt állítani, hogy a SpaceX burkolt kínai befektetői törvénybe ütköznének, vagy hogy a kínai állam akciójáról lenne szó.
A lapnak egy szakértő azt nyilatkozta, egyre több cég rejti el a külföldi befektetőit a szabályozó szervek elől. Musk ezenfelül kiterjedt gazdasági érdekeltséggel rendelkezik Kínában, de például a Tesla legnagyobb gyára is Sanghajban található.
Trump vámpolitikája erős korlátozásokkal sújtja Kínát, emiatt valószínű, hogy a Kínai Kommunista Párt mentőövként tekint a milliárdos Elon Muskra, aki a dokumentumok alapján szándékosan el akarja rejteni a befektetőit a kormány elől.
Elon Musk lerombolta a Tesla hírnevét, ezért lemondásra szólították fel
A Tesla egyik első befektetője szerint Elon Musk túl sok mindennel foglalkozik, és nem marad elég figyelme a cégre, amely egyébként is szenved a Trump által kivetett vámok miatt. Úgy gondolja, Muskot döntés elé kell állítani.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói