Francois Villeroy de Galhau, a francia jegybank elnöke szerint sikerült haladást elérni az inflációval szemben, jó úton vannak annak leküzdése felé, ezért valószínűleg idén már megkezdődhet a kamatcsökkentés.
Az LCI televíziónak Villeroy azt mondta, hogy a piacok áprilisra várják a kamatcsökkenés kezdetét, ugyanakkor a legtöbb döntéshozó a jelek szerint inkább a júniust részesíti előnyben. A jegybankelnök korábban azt mondta, egyik dátum sincs kizárva, az adatoktól függően minden lehetséges a következő kamatdöntő üléseken – írja a Bloomberg.
A szakértő azt is hozzátette, hogy fokozatosan gyorsulni fog Franciaország gazdasági növekedése a következő hónapokban, mivel az infláció a béremelések átlagos üteme alá csökken.
A francia jegybank arra számít, hogy elkerülhető lesz a recesszió, az idei bővülés pedig 0,9 százalék körüli lesz.
Villeroy lett kollégája, Martins Kazaks pénteken azt nyilatkozta, hogy túl agresszívnek tartják a befektetők a monetáris lazítással kapcsolatos reményeket a következő két találkozó alkalmával.
Az EKB szerint nincs garancia a kamatvágásra
Az elhúzódó infláció miatti veszélyekre tekintettel az Európai Központi Bank idén nem fog kamatot csökkenteni – véli Robert Holzmann, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás