Az Egyesült Államok meg fogja kötni a kereskedelemről szóló megállapodást az Európai Unióval és további fontos partnereivel - hangoztatta Howard Lutnick kereskedelmi miniszter vasárnap, aki arról is beszámolt, hogy washingtoni idő szerint reggel telefonon egyeztetett az Európai Unió kereskedelmi tárgyalóival.
A miniszter a CBS News televízió Face the Nation című heti politikai magazinjának adott interjúban kijelentette, hogy
Kapcsolódó
a Donald Trump elnök által az új vámok bevezetésére szabott augusztus 1-jei dátum „kemény határidő", azon nem lesz módosítás.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a tárgyalások azt követően sem kizártak, de azon időszakban az egyes országokra megállapított vámokat meg kell fizetni az Egyesült Államokba irányuló export után.
A hét második felében Washingtonban tárgyalt Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős tagja, ugyanakkor a beszámolók szerint megegyezés nélkül utazott el.
Howard Lutnick azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a következő két hétben számos kétoldalú kereskedelmi megállapodás születik majd, ahogy fogalmazott, ezek a napok "rekordok könyvébe illők" lesznek.
Közölte: a vámokra építő amerikai kereskedelmi politika nyomán számos kereskedelmi partnerrel indultak tárgyalások, amelyektől azt várják, hogy az adott országok megnyitják piacukat az amerikai termékek előtt. Emlékeztetett arra, hogy a Vietnámmal és Indonéziával már megkötött megállapodás is ezen az alapon született. Felidézte, hogy az új amerikai kereskedelempolitika már érvényben lévő eleme, hogy a kisebb partnerek 10 százalékos általános vámkulcs mellett vihetik áruikat az amerikai piacra.
Donald Trump júliusban a 25 legfontosabb kereskedelmi partner - köztük az Európai Unió, Kanada és Mexikó - vezetőit levélben kereste meg, amelyben tájékoztatta őket az Egyesült Államok által augusztus 1-jétől bevezetni szándékozott vámtarifáról, valamint sürgette őket, hogy ennek elkerülése érdekében állapodjanak meg a jövőbeli kereskedelem feltételeiről. Az Európai Unióra 30 százalékos vámot jelentette be az amerikai elnök, azzal kiegészítve, hogy ha európai részről viszontvámban gondolkodnának, akkor ahhoz automatikusan hozzáadódik újabb 30 százalék.
Howard Lutnick hangsúlyozta, hogy az adminisztráció célja az amerikai külkereskedelmi deficit elmozdítása az egyensúly felé, és annak a véleményének is hangot adott, hogy az amerikai vámok nem járnak majd inflációs hatással az amerikaiak számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok