Az eBay több mint 1000 álláshelyet szüntet meg, a jelenlegi munkaerő 9 százalékát építi le közölte a cég. A vezérigazgató, Jami Iannone levelet írt a dolgozóknak,
amelyben azt okokat részletezte és kifejtette a kiadásai meghaladták az üzletág
növekedését. Ennek kezelése érdekében hajtják végre a szervezeti változásokat,
az elbocsátások mellett összehangolnak és összevonnak bizonyos csapatokat –
írta meg a Guardian.
A cég bekerült az amerikai technológiai ágazatban végrehajtott leépítési hullámba, hiszen korábban így tett az Amazon és a Google is.
Az eBay a koronavírus-járvány idején emelet foglalkoztatotti
létszámát, miután az emberek a biztonságos online vásárlást részesítették
előnyben, de ez a fellendülés mára alábbhagyott. A nagy techcégeknél, a gyors
létszámbővülés után pár évvel megtörténtek az elbocsátások.
Az eBay már tavaly
is megvált dolgozói egy részétől, akkor ötszáz emberrel bontottak szerződést.
Iannone most arra kérte azokat, akik ma kapják kézhez a
felmondásukat, maradjanak otthon, hogy nyugodt Zoom-értekezleten megbeszélhessék a
történteket.
