Nagy bevásárlóközpont-építések ma sincsenek a csőben, inkább felújításokat látunk – idézte a Portfolió Garbutt-Pál Erikát, a CBRE Kiskereskedelmi Bérbeadási Igazgatóját, aki az Indotek Group két nagyobb projektjét mutatta be. Eszerint jövőre leáll a budapesti Duna Plaza és az Alba Pláza Székesfehérváron, hogy jelentős felújításon és bővítésen essen át, majd 2028-ban nyit újra. Ezek mellett hosszú évek óta készül a Fórum Debrecen is.
Jelenleg mintegy 4,6 millió négyzetméter a hazai retailállomány, ennek nagyjából harmada (32 százaléka) bevásárlóközpont, 36 százaléka „retail warehouse", 20 százaléka „retail park" és 12 százaléka „retail park hyper".
Összesen 28 ezer négyzetméteres kiskereskedelmi park áll építés alatt, de ez sok kis parkból áll össze.
11 ezer négyzetméternyi bevásárlóközpont is elkészül idén, ami a zuglói projekt keretében épül, és az idén októberben nyílik meg Zenit Corso néven.
A tavalyi évben – főleg az év utolsó negyedének köszönhetően – 160 új kiskereskedelmi egység nyitott meg, ennek 20 százaléka étterem és kávézó volt. Folyamatosan jönnek új brandek is a piacra, így a Primark, Koton, Orsay, Luxoya.
Európa-szerte pedig egyre gyakoribb trend, hogy a retail piac szereplői a lakásfejlesztések irányába nyitnak.
Európa élvonalába került a Corvin Innovation Campus és az Etele Plaza
A Corvin Innovation Campus irodaház első fázisa és az Etele Plaza bevásárlóközpont is megszerezte az EU Taxonómia fenntarthatósági tanúsítványt. A szakmai minősítést azzal a szándékkal alakították ki, hogy az egyes fejlesztések hozzájáruljanak az Európai Unió 2050-ig kijelölt klímasemlegességi céljainak eléréséhez. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban