Ukrajna készen áll a tárgyalásra annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a tartós békéhez - számolt be Donald Trump amerikai elnök washingtoni idő szerint kedden késő este a kongresszus két háza előtt tartott beszédében.
Az elnök elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő levélben tájékoztatta szándékáról.
Kapcsolódó
„Senki sem akarja jobban a békét, mint az ukránok. Én és munkatársaim készen állunk, hogy közösen dolgozzunk Trump elnök határozott vezetése alatt, hogy eljussunk egy tartós békéhez. Igazán értékeljük Amerika segítségét Ukrajna szuverenitásának és függetlenségének fenntartásában" - idézte Volodimir Zelenszkij levelét Donald Trump.
„Értékelem, hogy elküldte a levelet" - tette hozzá az amerikai elnök.
Donald Trump azt is elmondta, hogy az ukrán fél arról tájékoztatta: bármikor kész aláírni az Egyesült Államokkal kidolgozott gazdasági partnerségről szóló megállapodást.
Az elnök egyben arról is beszámolt, hogy orosz részről határozott jelzést kapott arra, hogy Moszkva „készen áll a békére".
„Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút, és annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúnak, mindkét oldallal beszélni kell" - fogalmazott az amerikai elnök.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzőleg sajnálatát fejezte ki a Donald Trump amerikai elnökkel és J. D. Vance alelnökkel történt szóváltása miatt a Fehér Házban.
„Sajnálatos, hogy ez így történt. Eljött az ideje a dolgok helyrehozásának"
- írta angolul Zelenszkij az X-en a múlt pénteken lezajlott, feszült hangulatban végződő elnöki találkozó nyomán. Hozzátette, hogy „kész Trump elnök erős vezetése" alatt a háború gyors lezárásán dolgozni. Hangsúlyozta azt is, hogy hajlandó bármikor és bármilyen formában aláírni az ásványkincsekről szóló megállapodást.
Zelenszkij kiemelte, hogy továbbra is ragaszkodik biztonsági garanciákhoz, de ezeket már nem tekinti egy lehetséges békemegállapodáshoz vezető első lépések előfeltételének. Mindemellett Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére hivatkozott, amely egy részleges tűzszünetet vázol fel Ukrajnában „a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére