Szombaton késő este Vonyarcvashegyen csőtörés volt, emiatt fennakadások vannak az ivóvíz-szolgáltatásban Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson, a 71-es főúton a forgalmat is korlátozni kellett – közölte honlapján és a közösségi médiában vasárnap a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.
Tájékoztatásuk szerint szombaton a késő esti órákban csőtörés történt Vonyarcvashegyen, a Fő utca 56. előtti regionális vezetékszakaszon, aminek nyomán a járda, valamint az ott található buszmegálló burkolata beszakadt, az aszfaltréteg megsérült, a kiömlő víz magánterületre is behatolt.
A hiba miatt a Gyenesdiáson található víztároló medence leürült, ennek következtében ideiglenes vízhiány alakult ki Vonyarcvashegyen kívül Gyenesdiáson és Keszthely egyes részein is.
Mivel az útszakasz a település kiemelten forgalmas főútvonalán van, a közlekedés biztonságos fenntartása érdekében a közútkezelő és a rendőrség munkatársai a forgalmat elterelték.
Vasárnap délelőtt még dolgoztak a DRV szakemberei a hiba helyreállításán, kicserélték a több méter hosszúságú sérült vezetékszakaszt, és elkezdték a leürült rendszer feltöltését és légtelenítését, de azt a cég tájékoztatása szerint "a további csőtörések megelőzése érdekében csak nagyon lassan, fokozatosan lehet végrehajtani".
A szolgáltatás az érintett településeken fokozatosan indul majd el, a magasabban fekvő településrészeken várhatóan csak a késő délutáni órákban áll helyre, amennyiben újabb hiba nem jelentkezik a rendszeren.
A szolgáltatáskiesés ideje alatt folyamatosan lajtos kocsikkal biztosítják a vízellátást az érintett településeken, a helyi vízszállító autókon kívül a működési területük több pontjáról is átvezényeltek járműveket, így összesen öt lajtos kocsiról biztosítják a vízvételezési lehetőséget.
Az Útinform honlapja szerint vasárnap délelőtt útszűkület mellett haladt a járműforgalom a 71-es főút vonyarcvashegyi szakaszán, ahol torlódás is kialakult.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban