A kormány március 31-ig beadhatóvá tette a csok plusz hitelkérelmek úgy is, hogy január elsejét követően született vagy örökbefogadott gyermekeket vettek figyelembe. Fülöp Krisztián, a Creditpass magyarországi vezetője szerint ez azoknak a családoknak lehet kiemelt fontosságú, akik már nem szeretnének további gyermekeket vállalni.
A Duna House közleményében azt írja, hogy a Creditpass pénzügyi szakértőinek megállapításai szerint jelentősen jobban megérheti a támogatott hitelt választania egy családnak egy jelenlegi piaci lakáshitelhez képest. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy ehhez gyors és hiánytalan beadásra van szükség, ehhez pedig tanácsos lehet pénzügyi szakértő segítségét kérni, mivel van tapasztalatuk a szakembereknek abban, hogy min lehet a kérelmet elbukni, valamint, hogy az állami otthonteremtési lakástámogatások esetében mire kell odafigyelni.
A csok plusz támogatott kölcsön futamideje 10 és 25 év közötti, feltétele pedig az új gyermek vállalása, maximális összege pedig a vállalt gyermek számától függően 15, 30 vagy 50 millió forint.
Az elemzői számítások szerint egy átlagos, 6,29 százalékos kamatozású piaci lakáshitelnél komoly különbségek láthatóak a 3 százalékos fix kamatozású támogatott hitelkonstrukcióhoz képest, ha a törlesztőrészleteket vesszük alapul. Egy 50 millió forintos hitléösszeg esetén ez közel havi 90 ezer forintot, éves szinten pedig több mint 1 millió forint spórolást jelenthet, a teljes futamidő alatt pedig nagyjából 15 millió forintot – írja a közlemény.
Erre kell figyelni a csok plusz igénylésénél
A Hungarikum Biztosítási Alkusz segít eligazodni a hitellabirintusban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban