A NATO-tagság támogatottsága továbbra is magas Csehországban és Szlovákiában, ugyanakkor komoly különbségek mutatkoznak abban, mennyire bíznak az emberek saját országuk védelmi képességeiben. Két friss közvélemény-kutatás alapján az Infostart írta meg, hogy: a szlovákiai Globsec, és a cseh CVVM felmérése szerint, ha hazájukat idegen állam támadná meg, a szlovákoknak csupán 49 százaléka lenne hajlandó megvédeni. Ez jóval elmarad a régió más országaitól. Lengyelországban például a lakosság 84 százaléka kész lenne hazája védelmére.
- Csehországban a válaszadók 63 százaléka úgy véli, az ország szükség esetén nem lenne képes megvédeni magát. Ráadásul közel a felük nem tartja lényegesnek az ország védelmét, mondván: Csehország kis ország, amelynek sorsáról úgyis a nagyhatalmak döntenek. Csehországban csak a válaszadók 40 százaléka gondolja úgy, hogy a cseh hadsereg eléri a nyugati országok színvonalát. A védelmi kiadásokat sokan továbbra is felesleges tehernek tartják, főként az idősebb korosztályban.
- A Globsec adatai szerint Szlovákiában a megkérdezettek fele tartja Oroszországot fenyegetésnek, és egyes konkrét orosz tevékenységeket már 54 százalék lát veszélyesnek. Kínát általánosságban a szlovákok egyharmada tartja fenyegetőnek, de ez az arány 51 százalékra nő, ha konkrét kínai aktivitásokról kérdezik őket.
A felmérések rávilágítanak arra is, hogy a lakosságot gyakran nehéz meggyőzni a modern, úgynevezett hibrid fenyegetések – például a dezinformáció vagy a kibertámadások – komolyságáról.
Szlovákiában a NATO és az Európai Unió tagságát is több mint 70 százalék támogatja, míg Csehországban a NATO-t a megkérdezettek 80 százaléka tartja szükségesnek, és közel kétharmaduk szerint a szövetség biztonságot és stabilitást nyújt a tagállamoknak.
Szódával higított sorkatonaságon töri a fejét Németország
Abban egyetértenek egymással a koalícióra törekvő német pártok, hogy a hadsereget meg kell erősíteni. A kérdés már csak az, hogyan tegyék ezt. Ebben viszont nincs konszenzus.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban