Bár nyilván már szándékosan is próbáljuk elfelejteni az egész – évekig tartó – Covid-mizériát, most nem árt visszaemlékezni egy nagyon fontos dologra.
A Medriva beszámolója szerint ugyanis nagyon nem mindegy, hogy melyik karunkba kaptuk a Covid oltás(oka)t. A kérdés azért merült fel, mert új szempont szerint vizsgálják a vakcinák hatását.
A kutatás szerint
aki két különböző karjába kapta az első, majd az azt követő emlékeztető-oltást, tovább marad immunis a Covid ellen.
A The Journal of Clinical Investigation folyóiratban megjelentetett tanulmány azt írja, hogy 950 felnőtt részvételével vizsgálta a Pfizer-BioNTech Covid-19 vakcinát. A pácienseket két csoportra osztották, az egyikben olyanok voltak, akik a járvány során mindkét oltást ugyanabba a karjukba kapták, a másik csoportba pedig azokat tették, akik ellentétes karjukba kapták a vakcinát.
Az „ellentétes karúak” csoportjából sokkal jobb immunválaszokat kaptak, amiből arra következtettek, hogy ez a módszer hosszabb távú immunvédelmet adott.
A tanulmányban arról is beszámoltak, hogy
négyszeres antitest-növekedést mértek azoknál, akik ellentétes karjukba kapták a két oltást és ez a jelenség leginkább a Covid Omicron változatánál volt megfigyelhető.
Elismerték: maradandó károsodást okozott a Covid-oltás
Németországban mintegy 65 millióan kaptak legalább egy koronavírus-oltást, közülük 11 827-en kérték az oltás által okozott károk elismerését. Ha többre kíváncsi→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben