Demonstrációs és sztrájkbizottság megalakításáról döntöttek a fővárosi cégeknél működő szakszervezetek – közölte Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely azt írta: a BKV-dolgozókkal való találkozóján kapta a hírt a döntésről. Indokolt és érthető lépésnek nevezte a sztrájk előkészületét, amelyről – jelezte – a délutáni találkozójukon is lesz módjuk beszélni.
A főpolgármester úgy fogalmazott: „úgy van, ahogy arra a szakszervezetek is utalnak felhívásukban:
aki Budapestet csődbe akarja lökni, azt Budapest magával rántja. A Budapest-ellenes politika az állam csődje.”
A szakszervezetek azt kezdeményezik, Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyaljon a kormány politikájának következményeiről – közölte a főpolgármester, kiemelve: erre bárhol, bármikor készen áll.
A Budapest család 27 ezer dolgozója, az őket képviselő érdekképviseletek pontosan értik: nem mehet így tovább, hogy Budapest finanszírozza az államot. „Nem mehet úgy tovább, hogy a Budapesttől elvett pénzzel a költségvetés lyukait akarják betömni, miközben azok a lyukak egyre nagyobbak. Elszegényítik Budapestet, miközben szegényedik az ország, csak az oligarcháik gazdagodnak” - írta Karácsony Gergely, és úgy fogalmazott: „a városunkért elmentünk a falig, ha kell, át is megyünk rajta. Mert Budapestnek működnie kell, Budapest élni akar, nem csak túlélni.”
A következő napokban a fővárosi cégek dolgozóit is tájékoztatja a lépéseikről - közölte a főpolgármester. Bejegyzése szerint a budapestieket is tájékoztatják, és erre a buszok, villamosok és metrók hangbemondását is felhasználják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak