A BMW nem hisz a teljes elektromos átállásban, szerintük a villanyautók mellé kellenek a belső égésű motorok és a hibridek is – írta a Totalcar. Ettől függetlenül a BMW komolyan veszi az elektromos átállást nemrég jöttek ki az új iX3-as modellel, amely már a Neue Klasse termékvonalba illeszkedik. De ott az i7, az i5, az i4, iX2, az iX1 és az iX is, amely elektromos.
Jochen Goller, a BMW értékesítési igazgatótanácsának tagja röviden és tömören viszont azt mondta:
A belső égésű motoros autók nem tűnnek el soha! Soha!
Hangsúlyozta, hogy a BMW jelenleg úgy látja, hogy az elektromos autók nem veszik át a hatalmat, hanem a jövőben egymás mellett léteznek majd belső égésű motoros autók és villanyautók. A BMW stratégiája, hogy a márka nem egyetlen technológiára építi a jövőjét, hanem több technológiába is befektet.
A BMW tehát továbbra is nagy erőkkel fejleszti az elektromos modelleket, de megmarad a belső égésű motorokat fogadó platform is. Sőt, a hibrideket se engedik el, mert szerintük azoknak is megvan az előnyük.