Ahogyan az előzetesen várható volt, az Európai Parlament papírforma szerint védte meg Ursula von der Leyent a Bizottsággal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványtól. Noha a kezdeményezés eleinte teljesen súlytalan próbálkozásnak tűnt, az elmúlt hetek szerencsétlen politikai húzásai miatt időközben valódi súlyt kapott – és éppen emiatt vált kritikusan fontos üggyé a von der Leyen mögött felsorakozó, egyre inkább balra tolódó pártcsaládok számára is.
Az elnök személyéről csütörtök délben szavazott az Európai Parlament:
360 nem, 175 igen és 16 tartózkodás mellett elbukott a hivatalosan az Európai Bizottság, valójában azonban Ursula von der Leyen ellen irányuló bizalmatlansági indítvány.
Miért került célkeresztbe von der Leyen?
A vádak főleg a következő pontok körül forogtak:
- von der Leyen nem hozta nyilvánosságra a Pfizer vezérével, Albert Bourlával váltott SMS-üzeneteit, amikor az EU a Covid-vakcinák beszerzéséről tárgyalt
- több képviselő szerint a döntéshozatali folyamatok központosítása, az uniós régiós és védelmi alapok kezelések módja, valamint állítólagos beavatkozások nemzeti választásokba is aláássák az átláthatóságot és elszámoltathatóságot.
- a szavazást kezdeményező szélsőjobboldali román (MEP), Gheorghe Piperea álláspontja szerint von der Leyen nem alkalmas az EU vezetésére.
Az indítvány okai között szerepeltek tehát az átláthatósági aggályok, a döntési centralizáció és a demokratikus eljárások hiányosságai.
Nem lehet nyugodt von der Leyen
A bizalmatlansági indítvány elbukása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megerősödve került volna ki a helyzetből.
Már önmagában az, hogy egyáltalán benyújtották az indítványt, erős jelzés számára: továbbra sem élvezi a szélsőjobboldali EP-képviselők bizalmát
– hiába próbál nyitni a jobboldali-konzervatív Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) irányába.
A Von der Leyen mögött álló parlamenti többség soraiban sincs teljes egyetértés: a jobbközép-kereszténydemokrata Európai Néppárt (EPP), a szociáldemokrata S&D és a liberális Renew frakciók között számos ponton feszültség tapasztalható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget