Egy budapesti lakos értesítette elsőként a rendőrséget 2024. április 11-én, hogy balatonfűzfői nyaralójának tárolójából elloptak két kerékpárt összesen több mint félmillió forint értékben, írja a police.hu. A Balatonalmádi Rendőrkapitányság nyomozást indított, majd áprilisban több bejelentés is érkezett, hogy Balatonfűzfőn is nagy értékű bicikliket loptak. Közben Siófokon is történtek hasonló bűncselekmények, társasházak tárolójából a lakat levágása után kerékpárokat lovasítottak meg, és felmerült a gyanú, hogy ugyanazok a tettesek követték el.
Először egy nő akadt fennt a rendőrök hálójában.
Egy 33 éves Komárom-Esztergom vármegyei nőt a rendőrök május 6-án Siófokon fogtak el, éppen akkor, amikor egy társasház garázsából hajtott ki, és a járműve tele volt lopott értékekkel. A nyomozók megállapították, hogy a nő nem egyedül követte el a lopásokat, segédkezett egyik ismerőse. A 41 éves férfi május 8-án Budapesten összehangolt akció keretében került rendőrkézre.
A nyomozók azonosították az orgazdát is, aki a kerékpárokat a valós ár töredékéért vásárolta meg, hogy továbbadja azokat. A 48 éves budapesti férfit a rendőrök május 7-én délelőtt otthonában fogták el. A bérelt házában tartott kutatáskor közel 300 bicikli került elő több millió forintnyi értékben, ezek egy részét visszaadták a rendőrök a tulajdonosaiknak. A többi kerékpár és tulajdonosaik azonosítása jelenleg is zajlik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége