Németországban már évek óta zajlik a vita a tűzijátékok, petárdák, különböző pirotechnikai eszközök szilveszteri használatának betiltásáról, most azonban konkrét intézkedés jöhet.
Az óévbúcsúztató tűzijátékozás abszolút korlátozásának támogatói elsősorban azzal érvelnek, hogy a feleslegesen zajos durrantgatás károsítja a környezetet, veszélyezteti a vadon élő állatokat és megterheli a háziállatokat, de főként az emberek körében jelentős a sérülésveszély.
A Német Rendőrszakszervezet (GdP) a hétvégén közel 2,2 millió ember által aláírt online petíciót nyújtott be Berlin belügyminiszterének, amelyben követelik az általános tilalom elrendelését a pirotechnikai cikkek magánszemélyeknek történő értékesítésében, és semmilyen kivételt nem engednének – erről a fővárosi szenátus december elején dönthet.
Majdnem leszakadt a rendőr lába, rengeteg a baleset
A rendőrök azt hangsúlyozzák, hogy minden évben halálos áldozatokkal és súlyos balesetekkel járó, jelentős veszélyt jelent a szilveszteri tűzijátékozás.
Tavaly év végén például országszerte öten vesztették életüket, csaknem négyszázan pedig megsérültek, közülük néhányan marandó egészségkárosodást szenvedtek el.
A kirívó esetek között volt, hogy Prenzlauer Bergben egy rendőr majdnem elvesztette a lábát egy robbanásban, míg Tegelben egy hétéves gyereket élesztettek újra, Schönebergben pedig egy egész lakóházat kellett kiüríteni.
A legsúlyosabb károkat ugyanakkor nem a hagyományos tűzijátékok, hanem az illegális pirotechnikai eszközök, például az úgynevezett gömbbombák okozták, amelyek értékesítését bármilyen korlátozó intézkedés ellenére eddig nem tudták megakadályozni.
New Yorkot vagy Sidneyt követnék
Ráadásul a rendőrséget és a mentőszolgálatokat is többször érték már célzott támadások szilveszterkor, ezért karolta fel a szakszervezet a társadalom nagyobb része által is támogatott tiltás ügyét.
Nincs szükségünk üres frázisokra január elején, semmilyen ígéretre, hanem a magáncélú tűzijátékok betiltását követeljük – fogalmaz a szakszervezet a milliós támogatottságú petíció mellett.
A Berliner Morgenpost idézi: a legfrissebb „BerlinTrend” lakossági felmérés szerint a berliniek háromnegyede egyetértene a kezdeményezéssel, és alternatívaként a központi városrészekben rendezett, professzionális tűzijátékokat részesítenék előnyben, mint amilyeneket New Yorkban vagy Sydneyben tartanak december 31-én.
Csupán a fővárosiak ötöde gondolja úgy, hogy – a megszokott szórakozás érdekében – továbbra is engedni kéne a tűzijátékok árusítását a magánszemélyek részére.
Átírhatják a robbanóanyagtörvényt
Jogi szempontból a követelés egyébként nem a tűzijátékok betiltását jelenti, hanem a vonatkozó mentesség visszavonását. Eszerint az F2 osztályú tűzijátékok (elsősorban petárdák és rakéták) használata általában tilos, árusításuk csak december 29. és 31. között engedélyezett.
Ezt vonatnák vissza a szövetségi robbanóanyag-törvény módosításával, vagy egy engedékenyebb verzió szerint az egyes önkormányzatok döntésére bíznák, hol tiltják meg, vagy hol engedélyezik a pirotechnikai övezetek létrehozását.
A jelenleg érvényes szabály szerint szilveszterkor több városrészben már most is tiltott a tüzeskedés Berlinben – például az Alexanderplatzon, a schönebergi Pallasstraßét, a bevándorlók lakta Neukölln negyedben, vagy a több ezer külföldit is vonzó, hagyományos év végi fesztiválnak otthont adó Brandenburgi kapu körül.
Nemrég megírtuk: a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében Budapest is szigorított, eszerint a főváros egész területén korlátozták, egyes részein pedig teljesen betiltották a pirotechnikai eszközök használatát december 31-én.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében