Leállt kedden az olajszállítás Csehországba a Barátság vezetéken keresztül – közölte a Mero cseh olajvezeték üzemeltető vállalat. A Mero közlése szerint felvették a kapcsolatot a partnerekkel és a probléma elhárításán dolgoznak.
Lukás Vlcek ipari és kereskedelmi miniszter a CTK hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette az olajszállítás leállását, hozzátéve, hogy állami tartalék segítségével el tudják kerülni az esetleges fennakadásokat. A finomítók (...) jól felkészültek egy ilyen helyzetre – mondta. Biztosítani szeretnék mindenkit, hogy van elég olaj a háztartások és a vállalkozások igényeinek fedezésére – húzta alá.
Vlcek szerint hosszabb távú kimaradás esetén átállhatnak a TAL-IKL vonalra, amelynek kapacitásait nemrég kibővítették.
A Mero szerint az állami tartalékok 90 napra elegendők.
A Mol, amely olajfinomítókkal rendelkezik Magyarország mellett Szlovákiában és Horvátországban is, közölte, hogy létesítményei ellátása zavartalan.
Csehország az Oroszországból kiinduló Barátság kőolajvezetéken, valamint az Olaszországból Németországon át futó TAL-IKL vonalon keresztül kap nyersolajat.
Kiderült: ennyi gáz és olaj tör fel a földből Magyarországon
Elemzést adott közre az Energiaügyi Minisztérium arról, hogyan alakul az energiahordózók fajtáinál az imporktitettség. A földgáz, a kőolaj és az áram tekintetében is jelentős haladást ért el az ország, miközben például a földgáz fogyasztását a lakosság is csökkentette.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram