magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés volt június végéig. A nyugdíjpénzek lassan már a magas inflációval is felveszik a versenyt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Meglepően jó eredménnyel zárták az első hat hónapot a hazai nyugdíjpénztárak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapjáról is lekérdezhető árfolyamadatok alapján az önkéntes nyugdíjpénztárak portfólióinak mindegyike pozitív hozammal fejezte be a félévet, ráadásul a 44 alapból 16 két számjegyű pluszban áll. A magánnyugdíjpénztáraknál még jobb az arány, a négy intézmény 12 alapjából nyolc ért el 10 százalékosnál magasabb hozamot.

Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a tavalyi fekete év veszteségeit lassan kezdik maguk mögött hagyni a pénztárak. Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly átlagosan mínusz 6,8 százalékos hozammal zártak, az idén viszont a legnagyobb, kiegyensúlyozott alapok, amelyekben a legtöbb pénztártag megtakarítását kezelik már annyit szedtek magukra, hogy a 2022-es bukást teljesen visszanyerhették. A kiegyensúlyozott alapok hozama az első félévben ugyanis 7,34-12,87 százalék között alakult.

Már a reálhozam is alakul

Az egyre csökkenő inflációval szemben is egyre eredményesebben küzdenek a pénztárak. A legutolsó, júniusi inflációs adat 20,1 százalékos volt, ilyen hozamot 2022 júliusa óta ugyan egyik önkéntes pénztári alap sem ért el, de vannak már olyan portfóliók, amelyek 15 százalék fölötti árfolyamemelkedésen vannak túl azóta, a legjobban a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár bebiztosító portfóliója áll, 12 hónap alatt 17,3 százalékot emelkedett az árfolyama. A magán-nyugdíjpénztári alapok negyede ért el 15 százalék fölötti hozamot 12 hónap alatt, a Budapest klasszikus alapja viszi a prímet 17,9 százalékos árfolyamemelkedéssel.

2023-ban viszont az év elejétől nézve a KSH átlagosan 4,6 százalékos áremelkedést mért, ezt a legtöbb pénztári portfólió hozama meghaladta. A magán-nyugdíjpénztári portfóliók mindegyikének nyeresége bőven meghaladja az áremelkedést az idén, vagyis azok a pénztártagok, akik most mennének nyugdíjba, hónapról hónapra több reálhozamot vehetnek majd fel, ha várnak a visszalépéssel – írja elemzésében a Bank360.hu.

Egyéves időtávon viszont még mindig nincs reálhozam sehol, de ha csökken az infláció, és a pénztárak jó teljesítménye kitart, akkor az idén erre is lehet esély. Az állampapírokat tartó portfóliók abból nyerhetnek sokat, hogy a magyar állampapírpiacon esnek a hozamok. Sok klasszikus és kiegyensúlyozott portfólió ért el emiatt jó teljesítményt.

Kiderült, melyik a legjobb nyugdíjmegtakarítás

Az idei év első negyedévében végre elindultak az árfolyamok felfelé, a legjobban az első negyedévben az Aegon szakértői portfóliója teljesített, az abszolút hozamú stratégiát követő alap 5,86 százalékot emelkedett. Bővebben >>>

Egy év után már ritka az egy számjegyű hozam

A magyarországi részvénypiacon is kedvezően alakultak az árfolyamok, ez főleg a magánnyugdíjpénztárakat segítette, mivel az ilyen intézményeknél korlátozott a külföldi befektetések aránya. Azok az alapok vannak valamelyest lemaradva, amelyek sok külföldi eszközt tartanak, a júniusban is tapasztalt forinterősödés ezeknek a portfólióknak visszavett a teljesítményéből. 

A 2022. júliusa óta tartó 12 hónapban elvétve akadt csak olyan nyugdíjpénztári portfólió, amelyiknek a hozama nem haladta meg a 10 százalékot. Az önkéntes pénztáraknál ezek többnyire valamilyen trendkövető alapok, amelyektől hosszú távon azt várják, hogy jobban teljesítenek majd egy átlagos növekedési portfóliónál. Az Aegon, az Aranykor és az Erste trend vagy ESG alapja a sereghajtó 12 hónap után, mindegyikükre jellemző, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem, a fenntartható fejlődés, a társadalmi egyenlőség iránt elkötelezett cégek papírjait részesítik előnyben. A magánnyugdíjpénztárak teljesítménye egyenletesebben alakult az elmúlt egy évben. A leggyengébben teljesítő alap (MKB klasszikus portfólió) is 10,63 százalékot emelkedett.