Betartotta ígéretét a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a legforgalmasabb nyári időszakban nem végzett előre tervezett útfelújításokat az M7 autópálya M0 és Balatonvilágos közötti szakaszán. Az ősz beköszöntével azonban újra belendülnek.
Miként az MKIF közösségi oldalán beszámolt róla,
szeptember elsején a reggeli csúcs, illetve a tanévnyitók után, 10 órától kezdődően a Székesfehérvár – Budapest közötti szakaszon több helyen is megkezdődik a terelések kiépítése az M7-esen.
Azt ígérik, hogy a felújítással érintett szakaszokon a használható sávok száma a legtöbb helyen nem változik, azaz a kapacitás nem csökken.
A munkavégzés ideje alatt a Balaton irányába és a főváros felé vezető oldalon, Balatonvilágos és Székesfehérvár között is mindenhol két-két sávon haladhat a forgalom.
A Székesfehérvár és Budapest közötti három sávos szakaszon - ahol a munkálatok engedik –, továbbra is három sávot biztosítanak, vagyis néhány kivételtől eltekintve a terelések ellenére sem csökken a közlekedésre használható sávok száma.
A munkaterületek környezetében sebességkorlátozással és szűkített sávokkal is találkozhatnak az arra közlekedők.
Az őszi felújítási munkálatok később érintenek majd pihenőket és csomópontokat is, melyekről előre tájékoztatást adnak majd.
Az M7-es M0 – Balatonvilágos közötti szakaszán az alábbi forgalomterelésekre kell készülni szeptember elsejétől:
- a Budapest felé vezető oldalon a 17-29 km között,
- a Budapest és a Balaton felé vezető oldalon is a 42 – 46 km között (folytatódik az új gyalogos és kerékpáros híd építése Velencénél),
- a Budapest felé vezető oldalon a 50 – 65 km között,
- a Budapest felé vezető oldalon a 74 – 76 km között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Razziát tartottak Elon Musk cégénél