Ausztriában
a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 3,1 százalék volt áprilisban, miután márciusban 2,9 százalékos növekedést jegyeztek fel
– derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) hétfőn közzétett végleges adataiból.
Az osztrák infláció emelkedett áprilisban, ezzel kicsit távolabb került az Európai Központi Bank 2 százalékos inflációs céljától.
Az infláció gyorsulásához főként a villamos energia és a lakhatás és közműdíjak árának alakulása, valamint a turisztikai csomagok árának emelkedése járult hozzá. Tavaly áprilishoz képest jelentősen nőtt a turisztikai csomagok ára, mivel idén áprilisra esett a húsvét és az iskolai tavaszi szünet - nyilatkozta Tobias Thomas, az osztrák statisztikai hivatal vezérigazgatója.
Az osztrák statisztikai hivatal közleménye szerint áprilisban az infláció fő hajtóereje a lakhatás és közműdíjak előző havival azonos ütemű, 5,2 százalékos drágulása volt.
A vendéglátóiparban az áremelkedés 5,8 százalékos éves üteme továbbra is jócskán meghaladta az összesített inflációt, egy hónappal korábban ugyancsak 5,8 százalékos emelkedést jegyeztek fel. Az élelmiszerek és alkoholmentes italok árnövekedése az előző havi 3,1 százalékról 2,9 százalékra lassult, az alkoholos italok ás dohánytermékek drágulásának mértéke pedig 3,7 százalékról 2,6 százalékra mérséklődött.
Havi bázison az előzetes becsléssel összhangban 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Ausztriában áprilisban, miután márciusban ugyancsak 0,2 százalékos havi növekedést jegyeztek fel.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves növekedési üteme az előző havi 3,1 százalékról 3,3 százalékra gyorsult áprilisban, havi szinten pedig 0,3 százalékos emelkedést regisztráltak az előző havi azonos mértékű növekedést követően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót